Vágólapra másolva!
Elhúzódó lábsérülése miatt nem indul az Egyesült Államok 10 nap múlva kezdődő nyílt teniszbajnokságán Monica Seles.

A kilenc Grand Slam-tornán diadalmaskodó, magyar származású csillag utoljára a májusi Roland Garroson lépett pályára, melynek az első fordulójában búcsúztatta őt az orosz Nagyezsda Petrova.

"Még mindig nem jött rendbe a bal lábfejében keletkezett fáradásos törés, és előfordulhat, hogy az idén már nem versenyezhet" - mondta a 29 éves amerikai klasszis menedzsere.

Ott lesz viszont Flushing Meadow-ban a veterán Michael Chang, aki pályafutása utolsó tornájára készül. A jeles alkalomból a szervezők szabadkártyát adtak a 31 éves, hazai közönség előtt búcsúzó kiválóságnak.

Chang pályafutása során 34 tornán diadalmaskodott, és 19 millió dollárt "teniszezett össze", s legemlékezetesebb meccsét Ivan Lendllel vívta az 1989-es Roland Garros nyolcaddöntőjében. A cseh születésű legenda ellen fáradtságában már alulról szervált, és pihenésül az egekig pörgette a labdát, ellenfele mégsem tudta (saját szavaival) "agyoncsapni a szúnyogot". Az amerikai végül máig élő rekordot állított fel azzal, hogy 17 évesen és 3 hónaposan megnyerte élete első - és egyetlen - Grand Slam-viadalát.