Vágólapra másolva!
Már csak kevesebb, mint egy hónap van hátra a szeptember 10-14. között a gainesville-i Lanier-tavon esedékes kajak-kenu világbajnokság rajtjáig. A magyar kenus részleg két legnevesebb tagja, a tizenkétszeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György és az olimpiai arany- és bronzérmes, háromszoros világbajnok Pulai Imre a georgiai vébén még nem ül össze, de elképzelhető, hogy az athéni olimpia előtt kipróbálják, milyen is együtt.

A csepeli Kolonics jelenlegi partnere Kozmann György, aki Paksról költözött fel a fővárosba, hogy együtt lapátolhasson az Atlantában még Horváth Csaba partnereként, majd Sydneyben egyesben diadalmaskodó "Kolóval".

"Sajnos, annyira kiegyenlítődött a nemzetközi élmezőny, hogy manapság korántsem mehetek biztosra, mint ahogy azt tehettem a kilencvenes évek derekán Csabával. Sokan nem is tudják, de tény, hogy a tizenkét világbajnoki címem közül egyik sem fiatalabb ötévesnél, 1998 óta nem tudtam vb-t nyerni. Most Kozmann Gyurival csak az egyik egység vagyunk a sok jó közül, s az az igazság, hogy még az olimpiai kvóta megszerzéséért is nagyon meg kell küzdenünk Gainesville-ben. Ehhez az első hat között kellene végeznünk. Egyesben, 500-on még nehezebb a helyzet" - mondta a 32 éves kétszeres olimpiai bajnok.

A 202 centis, 102 és 115 kiló között ingadozó súlyú, lassan 36 éves Pulai Imre valaha a legjobb magyar 1000-es kenus volt, 1995-ben egyéni világbajnoki címet is nyert ebben a számban. Aztán Sydneyben 500 párosban győzött a most 34 éves Novák Ferenc oldalán - azaz előtte -, most pedig a Lanier-tavon az 500 m és az 1000 m négyesben érdekelt Novák, Fürdök és Hüttner partnereként. Csakhogy egyik sem olimpiai szám.

"Párosban van talán a legnagyobb esélyem arra, hogy kiharcoljam az olimpiai részvételt, már természetesen akkor, ha Kolonics és Kozmann megszerzik Magyarországnak a kvótát. Megint összeülünk Novák Ferivel, de most kitaláltam, hogy helyet cserélünk: én ülök hátra, ő előre. Így lesüllyed a hajó hátulja, az eleje felemelkedik, s nyilván jobban haladunk majd. Valahogy úgy, akár a szárnyas hajó"- magyarázta a Honvéd Dunavarsányban készülő világklasszisa.

- Felvetődött, hogy összeüljön Koloniccsal?
- Fel, de még csak kósza gondolat szintjén. Ha "Koló" nem remekel Kozmann-nal a vébén, nekem meg nem sikerül Novákkal a helycsere, megpróbáljuk együtt. Szerintem nem hátrány, ha két olyan kenus alkot egy párost, akik egyéniben is világklasszisok, vagy legalábbis azok voltak.

Ch. Gáll András