Vágólapra másolva!
Kapros Anikó utolsó, 3. mérkőzését is megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, így feljutott a 128-as főtáblára, ahol a második helyen kiemelt, Roland Garros-győztes belga Justine Henin-Hardenne lesz az ellenfele.

A világranglistán jelenleg 3. Henin-Hardenne egyszer már találkozott Grand Slam-torna nyitókörében Kaprossal (130.), a 2002-es francia nyílt bajnokság 1. fordulójában óriási meglepetésre a magyar játékos diadalmaskodott.

Női egyes, selejtező, 3. forduló (a főtáblára jutásért):
Kapros - Gajdosova (szlovák) 6:3, 6:2

A világranglistán 44. Mandula Petra és Czink Melinda (92.) alanyi jogon főtáblás. Előbbi a zimbabwei Cara Black (52.), utóbbi az argentin Clarisa Fernandez (76.) ellen kezd.

A harmadikként rangsorolt Jennifer Capriati nyerte meg a 625 ezer dollár összdíjazású New Haven-i női tenisztornát, miután a döntőben az első helyen kiemelt Lindsay Davenport lábsérülése miatt feladta a küzdelmet. A vesztes amerikai ezzel már negyedik fináléját bukta el a connecticuti viadalon.

"Nagyon örülök ennek a sikernek. Talán nem kellene ezt mondanom a történtek tudatában, de egyébként is rászolgáltam a győzelemre" - hangzott Capriati kissé meglepő nyilatkozata.

A döntőben:
Capriati (amerikai, 3.) - Davenport (amerikai, 1.) 6:2, 4:0-nál Davenport feladta