Vágólapra másolva!
Vaszi Tünde (távolugrás) és Szabó Nikolett (gerelyhajítás) is bejutott a szombati döntőbe a párizsi atlétikai világbajnokságon. Meglepetésre az olasz Giuseppe Gibilisco nyerte a férfi rúdugrást, míg az amerikai Kelli White 100 után 200 méteren is diadalmaskodott. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség tanácsa olyan döntést hozott, amely révén remélhetőleg nem ismétlődik meg a 100 méteres férfi síkfutás középdöntőjét beárnyékoló botrány. A szövetség abban is határozott, hogy a gyaloglásban nyerő Perez, valamint Korzeniowski is megkapja a csúcsért járó 100 ezer dollárt.

Vaszi Tünde, a tavalyi müncheni Európa-bajnokság bronzérmese egész tavasszal sérüléssel bajlódott, és még nem nyerte vissza régi formáját, bár az utóbbi hetekben már jobb eredményekkel rukkolt elő. (Idei legjobbja 6,66 - igaz, hátszéllel.) A kihagyás meglátszott mostani teljesítményén is, 6,33-mal kezdett, majd 6,35 méter következett, de harmadikra "odatette" magát, és 6,55-ig repült. A selejtező szint ugyan 6,65 volt, ám ezt csak négyen tudták túlugrani. Vaszi a tizenegyedik helyen került be a tizenkettes fináléba.

A döntő résztvevői: Vaszi Tünde, Eunice Barber (francia), Ljudmila Galkina (orosz), Anju Bobby George (indiai), Fiona May (olasz), Valentina Gotovska (lett), Tatjana Kotova (orosz), Grace Upshaw (amerikai), Olga Rubljova (orosz), Bronwyn Thompson (ausztrál), Jade Johnson (brit), Concepcion Montaner (spanyol).

Amint várható volt, a gerelyhajító Szabó Nikolett 59,84 méteres eredménye elegendőnek bizonyult a döntőbe kerüléshez, így a kétszeres junior Európa-bajnok szombaton a legjobb 12 között folytathatja. Szabó nem túl jól, 56,52-vel kezdett, majd 56,83 következett. Harmadikra alaposan javított, és közvetlenül a selejtezőszintet jelző vonal előtt csapódott be a gerely (59,84 m).

Férfi rúdugrásban meglepetésre az olasz Giuseppe Giblisco szerezte meg az aranyérmet: elsőre vitte az 5,80-as, az 5,85-ös és az 5,90-es magasságot is. A 24 éves, utánpótlás Európa-bajnok első nagy nemzetközi sikerét aratta. A címvédő ausztrál Dmitrij Markov csak negyedik lett, igaz ugyanúgy 5,85-ig jutott, mint az ezüstérmes dél-afrikai Okkert Brits és a harmadik svéd Patrik Kristiansson.

Az amerikai Kelli White a 100 után a 200 métert is megnyerte, emellett az ausztrál Jana Pittman és a kubai Yipsi Moreno sikerét hozták a világbajnokság csütörtök esti döntői. White fantasztikus rajt után már féltávnál faképnél hagyta a mezőnyt és meggyőző fölénnyel, 22,05 mp-cel, a világ idei legjobbjával szerezte meg második aranyát - az éremgyűjtemény tovább gyarapodhat a 4x100-as váltó során. A franciák abban reménykedtek, hogy az Európa-bajnok Muriel Hurtis meg tudja majd szorítani amerikai riválisát, ám még dobogóra sem sikerült kerülnie, csak negyedik lett. Az esélyek közé "beékelődött" a fedettpályás vb-bronzérmes orosz Anasztaszja Kapacsinszkaja, aki bedobta magát a második helyre a szintén amerikai Torri Edwards elé.

Női 400 m gáton az orosz Julija Pecsonkinya augusztus 8-án a Tulában elért 52,34 mp-ével lépett elő az első számú esélyessé, ám a döntőben hiába vezetett féltávnál 5-6 méterrel, a hajrában elmerevedett és a Cathy Freeman utódjának kikiáltott ausztrál Jana Pittman (53,22 mp) mellett az amerikai Sandra Glover is lehajrázta. A női kalapácsvetésben megvédte címét a kubai Yipsi Moreno (73,33 m).

Pénteken két magyar lesz érdekelt a vb-n: Horváth Gergely 18.30 órától a gerelyhajítás selejtezőjében, Varga Judit pedig 21:35-től az 1500 m elődöntőjében. Ezen a napon három számban - férfi távolugrás, férfi 200 m és férfi 400 m gát - hirdetnek győztest.