Vágólapra másolva!
A férfiaknál a St. Kitts és Nevis szigetekről érkezett Kim Collins, a nőknél pedig az amerikai Kelli White lett az új sprintkirály - illetve királynő - a párizsi atlétikai világbajnokságon, a legnagyobb népszerűséget mégis egy másik 100-as futó, Lima Azimi vívta ki magának.

Az afganisztáni hölgy azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy vélhetőleg vallási okokból hosszú alsóban - magyarul mackónadrágban -, 18.37 mp alatt futotta le a 100 métert, s az utolsó helyen végzett a 88 induló közül, s ezzel a vb-történelem leglassabb sprinterévé "nőtte ki" magát. Ez azonban nem is annyira rossz eredmény, mint első pillantásra tűnik, Lima Azimi ugyanis mindössze három hónapja kezdett el atletizálni.

"Az egyetemen, ahol angolt és irodalmat tanulok, megalakult a nőiröplabda-csapat, majd most már tornával és atlétikával is foglalkozhatunk, hetente egyszer" - mesélte a 22 éves Azimi. Ő az első nő a tálib rezsim megdöntése óta, aki hazáját nagy nemzetközi versenyen képviselhette. Afganisztán eddig mindössze egyszer, 1983-ban, Helsinkiben vett részt atlétikai vb-n, akkor a szintén sprinter Mohamed Ismail Bakaki révén - akinek szereplése persze megint csak nem a kiemelkedő eredmény miatt emlékezetes.

Azimit egyébként több mint 30 percig faggatták az újságírók célba érkezése után. Kiderült, csak egy héttel a vb előtt tudta meg, hogy elutazhat Párizsba. "A szüleim nagyon aggódtak értem és nem akartak elengedni, hiszen még sohasem jártam külföldön. De azután érdeklődtek a vb-ről, és úgy döntöttek, mehetek. Hazám számára rendkívül fontos, hogy itt lehetek, mert Afganisztán 20 éve nem indult ilyen nagy eseményen."