Vágólapra másolva!
A marokkói Jaouad Gharib versenycsúccsal, 2:08:31 órával nyerte a férfi maratonfutást a Párizsban zajló atlétikai világbajnokságon. Gharib a spanyol Julio Reyjel volt végig nagy csatában az aranyéremért, ám a stadionba beérve leszakította vetélytársát. A bronzérmet a 2001-es edmontoni vb-hez hasonlóan az olasz Stefano Baldini szerezte meg. Vaszi Tünde 6,53-mal a hatodik helyen végzett a női távolugrók vetélkedésében.

A gerelyhajító Szabó Nikolett a 12. helyen végzett Párizsban, a férfi 4x100-as váltót pedig kizárták. A kétszeres junior Európa-bajnok, 2001-ben utánpótlás kontinenselső Szabó első két dobása szinte hajszálra egyformára sikeredett (56,98 és 56,97 méter), s harmadikra sem sikerült javítania (55,85). Ezután a sorozat után már csak a legjobb nyolc folytathatta, a magyar gerelyhajító tizenkettedikként zárta a vb-t.

Az Eb-negyedik Németh Roland kiválásával meggyengült férfi 4x100-as váltó nem tudta teljesíteni a célkitűzést, azaz az elődöntőbe kerülést. A Szeglet Zsolt, Pauer Géza, Dobos Gábor, Gyulai Miklós kvartett 39.36 mp-cel ért célba, futamában - amelyet az amerikaiak 38.28 mp-cel nyertek - utolsóként. Néhány perc múlva kiderült - valószínűleg túlváltás miatt - ki is zárták a csapatot.

A gyenge szereplés azért is fájó, mert a vb-eredmény meghatározó lehet a jövő évi olimpiai szereplés szempontjából. A világranglista első 16 helyezettje indulhat majd Athénban, a vb előtt a magyarok a még éppen ötkarikás részvételt jelentő helyen álltak.

Eredmények:
Férfi maraton, világbajnok:
Jaouad Gharib (Marokkó) 2:08:31 óra
2. Julio Rey (Spanyolország) 2:08:39
3. Stefano Baldini (Olaszország) 2:09:14
4. Alberto Chaica (Portugália) 2:09:25
5. Aburaja Sigeru (Japán) 2:09:26
6. Daniele Caimmi (Olaszország) 2:09:29
7. Ian Syster (Dél-afrikai Köztársaság) 2:10:17
8. Michael Rotich (Kenya) 2:10:35

Férfi 110 m gát, világbajnok:
Allen Johnson (Egyesült Államok) 13.12 mp
2. Terrence Trammell (Egyesült Államok) 13.20
3. Liu Hsziang (Liu Xiang, Kína) 13.23
4. Larry Wade (Egyesült Államok) 13.34
5. Chris Phillips (Egyesült Államok) 13.36
6. Marcio Simao de Souza (Brazília) 13.48
7. Si Tung-peng (Shi Dongpeng, Kína) 13.55
8. Yoel Hernandez (Kuba) 13.57

Női gerelyhajítás, világbajnok:
Mirela Manjani (Görögország) 66,52 m
2. Tatjana Sikolenko (Oroszország) 63,28
3. Steffi Nerius (Németország) 62,70
4. Mikaela Ingberg (Finnország) 62,20
5. Osleidys Menendez (Kuba) 62,19
6. Sonia Bicet (Kuba) 60,17
7. Claudia Coslovich (Olaszország) 59,64
8. Laverne Eve (Bahama) 59,60

Női 5000 m, világbajnok:
Tirunseh Dibaba (Etiópia) 14:51.72 p
2. Marta Dominguez (Spanyolország) 14:52.26
3. Edith Masai (Kenya) 14:52.30
4. Jelena Zadorozsnaja (Oroszország) 14:52.36
5. Elvan Abeylegesse (Törökország) 14:53.56
6. Isabella Ochichi (Kenya) 14:54.08
7. Gulnara Szamitova (Oroszország) 14:54.38
8. Courtney Babcock (Kanada) 14:54.98

Női távolugrás, világbajnok:
Eunice Barber (Franciaország) 6,99 m
2. Tatjana Kotova (Oroszország) 6,74
3. Anju Bobby George (India) 6,70
4. Jade Johnson (Nagy-Britannia) 6,63
5. Olga Rubljova (Oroszország) 6,58
6. Vaszi Tünde (Magyarország) 6,53
7. Bronwyn Thompson (Ausztrália) 6,48
8. Grace Upshaw (Egyesült Államok) 6,47