Vágólapra másolva!
Egy héttel a párizsi vb zárása után, s eggyel a monacói Világdöntő (korábban Grand Prix-finálé) előtt vasárnap Szombathelyen, mintegy előrehozva rendezik meg a férfi és a női kalapácsvetés fináléját, amelyen természetesen dobókörbe lép az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Annus Adrián és az újdonsült világbajnok, a fehérorosz Ivan Tyikhon is.

A monacói II. Lajos stadionban atlétikai versenyt gyakran rendeznek - hagyományosan itt van a Golden League-sorozat egyik állomása -, kalapácsvetést viszont soha. A stadion alatt ugyanis egy mélygarázs és egy uszoda is megbújik, s "jobb a biztonság" alapon kímélik a tetőt, vagyis a gyepszőnyeget. Az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) vezérkarának tehát új helyszín után kellett néznie, de sokáig nem tanakodott: három évre a kalapácsvetés fellegvárának számító Szombathelynek adta a rendezés jogát. Az IAAF nemzetközi edzőközpontjának számító Dobócentrumban a nemzetközi szövetség idei világranglistája alapján hét plusz egy meghívott versenyző vehet részt. Ez a ranglista nem a hagyományos rangsor (amely azt rögzíti, hogy ki hány méterig jutott), hanem az egyes versenyeken elért eredmények után járó pontszámok alapján áll össze. De jelentősen nem tér el a "megszokott" listától, hűen tükrözi az erőviszonyokat.

Mind a férfiaknál, mind a nőknél dobókörbe lép a párizsi vb valamennyi érmese. Emlékeztetőül, a világbajnokságon a férfiaknál Tyikhon (fehérorosz), Annus, Murofusi (japán), a nőknél Moreno (kubai), Kuzenkova (orosz), Montebrun (francia) volt az első három sorrendje. Párizsban az első hely 60, a második 30, a harmadik 20 ezer dollárt ért, de Szombathelyen is kifizetődő lesz jól szerepelni: a helyezettek 30, 20, 12, 7, 5, 4, 3, és 2 ezer dollárt kapnak.

"A legnagyobb érdeklődésre természetesen a férfi kalapácsvetés jelenlegi három éllovasának újabb összecsapása számít" - hangsúlyozta a viadal csütörtöki sajtótájékoztatóján Gécsek Tibor, a szervezőbizottság társelnöke, a szám tavaly visszavonult kiválósága, az 1998-as budapesti Eb aranyérmese. "A legnagyobb tekintélye jelenleg a Párizsban aranyérmet nyert és aztán a dél-koreai Universiadén is első helyen végzett fehérorosz Ivan Tyihonnak van, aki bizonyára mesterhármasban reménykedik. Kérdés, mit szól ehhez a Párizsban idei világranglista-vezetőként csak a harmadik helyig jutó japán Murofusi és persze Annus Adrián, aki a francia fővárosból ezüstéremmel tért haza."

"Akárcsak a vb, valószínűleg ez a verseny is hármunk, Tyikhon, Murofusi és köztem dől el. Természetesen szeretnék nyerni és visszavágni Tyikhonnak" - adta meg a Gécsek által felvetett kérdésre a választ a sajtókonferencián megjelent Annus Adrián, aki az IAAF Spiriev-féle világranglistáján a második, az eredmény szerintin pedig a harmadik helyen áll.

A Világdöntő mezőnye a GP-sorrend alapján, férfiak: Murofusi, Annus, Tyikhon, Skvaruk (ukrán), Konovalov (orosz), Kobs (német), Kozmus (szlovén), Charfreitag (szlovák); nők: Moreno, Montebrun, Kuzenkova, Melinte (román), Keil (német), Mahon (amerikai), Skolimowska (lengyel), Sekacsova (ukrán). A vasárnap 15.30-kor kezdődő Világdöntőn először a nők mérik össze erejüket, a férfiak versenye 17.45-kor kezdődik.

Szombathely nem csak a kalapácsvetők vetélkedőjének ad otthont, hanem a velük foglalkozó szakembereknek is. Pénteken és szombaton rendezik meg az IAAF hagyományos nemzetközi edzőképző konferenciát, amelyen a hallgatóságot 28 nemzet szakemberei alkotják, s meglepő módon az Egyesült Államokból 14 edző érkezik. Az előadógárda több mint rangos: pódiumra áll a világcsúcstartó, kétszeres olimpiai bajnok Jurij Szedih (1976, 1980), az ugyancsak olimpiai bajnok Anatolij Bondarcsuk (1972), valamint Németh Pál mesteredző és Gécsek Tibor is.

Fábik Tibor