Vágólapra másolva!
A 27 éves Peter Szvidler negyedszer lett orosz bajnok. A szentpétervári nagymester az 56. orosz sakkbajnokság utolsó fordulójában sötéttel gyorsan remizett Alekszander Griscsukkal, s Bucholz értékeléssel győzött. Legnagyobb riválisa, Alekszander Morozevics is megosztozott a ponton Vlagyimir Malahovval, Morozevicsé lett az ezüstérem, Malahov a bronzérmet vehette át. A befejező játéknapon  az élcsoportban sorban születtek a gyors megegyezések.

A kilencfordulós svájci rendszerű bajnokság zárónapját szokatlan óvatosság jellemezte. A holtversenyes éllovas duó, Szvidler és Morozevics 11, illetve 9 lépésben remizett, a Bucholz pontszámítás Szvidlernek kedvezett. A szentpétervári nagymester negyedik bajnoki címét ünnepelhette. Sorsdöntőnek bizonyult a hatodik forduló, amikor félpontos hátránnyal ült sakkasztalhoz Morozeviccsel szemben, de győzelme végső sikerét jelentette. A négyszeres olimpiai aranyérmes sakkozó mesterhármassal indított, majd két döntetlen után nyert, s a nyolcadik fordulóban aratta ötödik győzelmét. Veretlen maradt, remek teljesítményt nyújtott. Élő-pontszámát 13-mal növelte, 2845-ös performance eredményt ért el. Szvidler elégedetten nyilatkozott saját teljesítményéről, rövid pihenés után Krétán, a Klubcsapatok Európa-kupáján szerepel a francia NAO Chess Club együttesében, majd a plovdivi csapat Európa-bajnokságon vesz részt.

A második helyezett Morozevics joggal kifogásolta, hogy 79 résztvevőre nagyon kevés a 9 forduló, fontos rangadók elmaradtak. Örült teljesítményének, 17 pontot kasszírozott, s bieli elsősége után tovább javította a világranglistán elfoglalt helyezését. A 20 éves Vlagyimir Malahov tisztán pozíciós stílusa ezúttal kevésbé volt eredményes, megőrizte veretlenségét, de csak három játszmát tudott nyerni. A hat ponttal végzett nyolcas csoportban Dvojrisz ért el figyelemre méltó eredményt, 24 pontot is nyert. Halifman és Zvjagincev is veretlen maradt. Nagy csalódást okozott az Élő-pontszáma alapján harmadik kiemelt Drejev, 4 pontjával a 44. lett, 23 pontot vesztett. Rublevszkij is haloványan szerepelt, 5 pontjával a 29. helyen végzett a hetedikként rangsorolt nagymester.

Öt év után rendeztek színvonalas, az orosz sakkozás legjobbjait felvonultató bajnokságot. A 79 fős mezőnyben 56 nemzetközi nagymester, 15 nemzetközi mester és 8 orosz mester csatázott. Huszonkét résztvevőnek volt 2600-nál magasabb Élő-pontzsáma. Krasznojarszk kitett magáért, szibériai jelentős vállalatok vállalták a szponzori szerepkört, a százezer dolláros díjalap vonzónak bizonyult. A holtversenyben végzettek díjainak elosztásakor Hort német nagymester szisztémáját alkalmazták, a az összeg felét testvérisen elosztották, majd a díj második fele már a Bucholz pontszámítás szerint került kiosztásra. Bajnokként Szvidler egy egyedi készítésű koronát is kapott, bajnoki aranyérme pedig 62 grammos platinából készült.

Az utolsó forduló érdekesebb eredményei:
Griscsuk (5,5, 2732) - Szvidler (6,5, 2723) döntetlen
Malahov (5,5, 2696) - Morozevics (6,5, 2679) döntetlen
Halifman (5,5, 2678) - Dvojrisz (5,5, 2555) döntetlen
Najer (5,5, 2608) - Zvjagincev (5,5, 2653) döntetlen
Szakajev (5, 2635) - Jakovics (5, 2573) döntetlen
Motylev (5, 2634) - Timofejev (5, 2575) 1 - 0
Kornev (5, 2566) - Volkov (5, 2620) 0 - 1
Alekszejev (5, 2613) - Jakovenko (5, 2564) döntetlen
Harlov (5, 2591) - Szorokin (5, 2565) döntetlen
Bocsarov (5, 2526) - Episin (4,5, 2642) döntetlen

A bajnokság végeredménye:
1. Peter Szvidler 7 pont (2723, 2845)
2. Alekszander Morozevics 7 (2679, 2832)
3. Vlagyimir Malahov 6 (2696, 2719)
4-10. Dvojrisz (2555, 2752), Zvjagincev (2653, 2664), Motylev (2634, 2732), Griscsuk (2732, 2709), Halifman (2678, 2693), Volkov (2620, 2683) és Najer (2608, 2692) 6
11-19. Jakovenko (2564, 2703), Jakovics (2573, 2659), Harlov (2591, 2633), Ceskovszkij (2538, 2703), Alekszejev (2613, 2636), Szakajev (2655, 2622), Bocsarov (2526, 2647), Glek (2566, 2618) és Szorokin (2565, 2587) 5,5
(zárójelben a nagymesterek Élő-pontszáma és a performance teljesítmény. Saját mezőnyükben az elért pontszám milyen Élő-pontszámnak felel meg.)

Verőci Zsuzsa