Vágólapra másolva!
Csakúgy, mint tavaly Sevillában, Gainesville-ben is teljes magyar sikert hoztak az 500 méteres női számok: előbb a Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga összeállítású kajak négyes, majd Kovács egyesben, végül a Szabó Szilvia, Bóta Kinga kajakpáros nyert aranyérmet, s szerzett olimpiai kvótát  az országnak. Ez azt jelenti, hogy a női együttes a lehetséges legtöbbet, azaz hét versenyzőt indíthat jövőre Athénban. A magyar csapat "ráadásként" még két arany- és egy-egy ezüst-, illetve bronzérmet szerzett a 200 m-es döntők során. A küldöttség összesen kilenc arany-, két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a vb-n.

Vasárnap reggelre némileg megváltozott az eddig kifejezettennyári, napsütétes idő Gainesville-ben, s felhős, a korábbiakhoz képest hűvös, kissé szeles idő várta a finálék résztvevőit. A magyar női négyes azonban nem igazán törődött a körülményekkel, odaállt a rajthoz, és teljesítette a feladatát: ismét aranyérmet szerzett úgy, hogy más egység bele sem szólhatott a versenybe. "A szokásos taktikát alkalmaztuk: keményen elindultunk, aztán egyre fokoztuk a tempót..." - mondta mosolyogva Kovács Katalin, a kvartett világklasszis vezérevezőse, aki pályafutása tizedik vb-elsőségét gyűjtötte be. "Természetesen azért nem volt ennyire egyszerű a dolog, de bírtuk erővel, ez a lényeg."

Ezután következtek a férfiak, az ő szereplésükben azonban már nem telt sok öröme szurkolóknak: a kajakos Vereckei Ákos - aki éremért utazott a vb-re - csupán hetedik lett, úgy, hogy esélye sem volt a dobogó közelébe kerülni, a kenus Kolonics György, Sydney olimpiai bajnoka pedig az utolsó, azaz kilencedik helyen végzett a döntőben. Vereckei esetében egy ötkarikás kvótával vigasztalódhat a magyar küldöttség (ebben a számban az első 8 szerzett indulási jogot országának), Kolonics azonban nem került a legjobb hatba, így itt elmaradt a kvóta.

Kovács Katalin viszont ismételten bizonyította klasszisát: félórával azután, hogy a négyessel győzött, kajak egyesben is aranyérmet szerzett. Pályafutása tizenegyedik vb-elsősége egyben újabb olimpiai kvótát jelent a magyar csapatnak.

Az MTK 27 éves sztárja, Kovács a szám "uralkodójának" járó 5-ös pályára került, két legnagyobb riválisa, a kanadai Caroline Brunet és a lengyel Aneta Pastuszka közé. A rajttól a várakozásoknak megfelelően ez a trió jött el a legjobban, a mezőny többi tagja csak a hátukat nézhette. Féltávnál már a magyar versenyző volt az élen, de ellenfelei nem adták könnyen magukat, ott lihegtek a nyakán. Kovács a második 250 méteren sem tudott jelentős előnyre szert tenni, ugyanakkor biztosan őrizte első helyét és - a k-1 1000 m és a k-4 500 m után - megszerezte harmadik aranyát a gainesville-i vb-n. A második helyen Brunet, a harmadikon Pastuszka végzett.

Ezután következett a Kozmann, Kolonics kettős, amelytől érmet reméltek a szakvezetők. A táv első fele ennek megfelelően is alakult, hiszen a magyar egység 250 méternél a második pozícióban lapátolt az oroszok mögött. Ezután azonban - talán azért, mert Kolonics félórával korábban még egyesben harcolt - fáradni kezdett a paksi-csepeli páros, és egyre hátrább csúszott. Az élbolyba időközben felzárkóztak a lengyelek és a románok is, s a magyarok már csak a bronzéremért küzdhettek. A rendkívül szoros befutó azonban nem hozott magyar sikert: nyertek a lengyelek, mögöttük az oroszok és románok végeztek még a dobogón, Kozmannéknak pedig maradt az ötödik hely, és az olimpiai kvóta (az első hat szerzett athéni indulási jogot).

Ugyanez, mármint a kvalifikáció a jövő évi játékokra egyelőre nem sikerült a Kammerer Zoltán, Veréb Krisztián kajakpárosnak, amely önmagához képest rendkívül gyengén szerepelve mindössze a hetedik lett. A magyarok beragadtak a rajtnál, s jelentős hátrányukat később sem sikerült ledolgozniuk, az éremszerzésre esélyük sem volt. Hetedik helyük azért nem volt elég a kvótához, mert ebben a számban is mindössze az első hat kapott indulási jogot.

A címvédő Szabó, Bóta kettős kicsit ráijesztett az értük szurkolókra, hiszen - tőle teljesen szokatlan módon - féltávnál még nem állt az élen. Ekkor a rendkívül gyorsan kezdő, esélytelennek tartott spanyolok vezettek, akik azonban a második 250 méteren egyértelműen fáradni látszottak, s fokozatosan visszacsúsztak. Szabóék teljesítménye a verseny második felében aztán már a tőlük megszokott volt: átvették a vezető pozíciót és méterről méterre növelték előnyüket. Bár a bolgárok a 9-es pályán remekül hajráztak és megpróbáltak "besurrani", a magyarok sikerét már nem tudták veszélyeztetni. A második helyen a bolgárok, a harmadikon a lengyelek értek a célba.

A Hüttner Csaba, Fürdök Gábor, Pulai Imre, Novák Ferenc kenus kvartett - amelynek nem kellett részt vennie az előcsatározásokban, mivel ebben a számban mindössze hat egység nevezett - a döntő jelentős részében a negyedik helyen haladt, s ugyan a cél előtt mintegy 150 méterrel nagy hajrába kezdett, ez már nem volt elég a dobogóhoz.

A Gyökös Lajos, Beé István, Kökény Roland, Horváth Gábor kajak négyes szinte lemásolta honfitársai korábbi teljesítményét, s bár 250 méternél még csak az ötödik volt, végül a negyedik lett.

A magyar válogatott az 1000 és 500 méteres döntők során összesen hét arany- és egy-egy ezüst-, valamint bronzérmet gyűjtött. A kvótákat tekintve: a nőknél mindhárom olimpiai számban (k-1, k-2, k-4 500 méteren, összesen 7 fő) megszerezte az indulási jogot, a férfiaknál viszont csak k-1 500 méteren, k-4 1000 m-en, illetve c-2 500 és 1000 méteren sikerült a megfelelő helyen végezni, ez egyelőre összesen öt kajakost és négy kenust jelent. Az ötkarikás játékokon való részvételt még a jövő évi poznani Európa-bajnokságon lehet kiharcolni.