Vágólapra másolva!
Bronzérmet szerzett a kardozó Ferjancsik Domonkos a havannai vívó-világbajnokságon, miután a döntőbe jutásért rendezett asszóban 15-14-re kikapott az ukrán Vlagyimir Lukasenkótól.

Ferjancsik az első asszójától kezdve rendkívül magabiztosan vívott, látszott, hogy van elképzelése arról, mit akar. Gyors és pontos akcióit rendre eredményesen fejezte be, így az elődöntőig még csak megszorítani sem tudta senki.

Egy egyiptomi és egy német ellenfél után a szintén remeklő Lengyel Balázzsal került szembe. A magyar asszó a papírforma szerint alakult, így hiába győzött Lengyel egy fordulóval korábban a sydneyi olimpián ezüstérmes francia Gourdain ellen, a legjobb 16 között be kellett fejeznie szereplését. Nem úgy Ferjancsiknak, aki az elődöntőbe kerülésért az olasz Pastorét szinte lemosta a pástról.

A tavasszal Achilles-ín-szakadást szenvedett, s abból csak a közelmúltban felépült Nemcsik Zsolt is jól kezdett - két asszót megnyert -, a harmadikban viszont némiképp érthetetlen módon kapott ki, az olasz Montano ellen ugyanis már 13-10-re is vezetett. Fodor Kende az első fordulóban visszavágott az Európa-bajnokságon elszenvedett vereségért a román Sandunak, egy körrel később viszont nem bírt a legutóbbi olimpiai bajnokkal, a szintén román Covaliuval.

Ferjancsik elődöntőbeli veresége ugyanakkor már csak azért is fájó, mert az őt némi szerencsével legyőző Lukasenko a fináléban magabiztosan múlta felül a sydneyi olimpia bajnokát, a román Mihai Covaliut.

"Úgy érzem, egyértelműen azon múlt a továbbjutás, hogy gyakorlatilag nem volt időm a bemelegítésre. Márpedig nekem az asszók előtt szükségem van a ráhangolódásra. Negyed órával a kezdés előtt hoztak minket ide a csarnokba, s közölték, hogy ha összeszedtük magunkat, már kezdünk is. Ezek után teljesen ólmosak voltak a lábaim, egyszerűen nem éreztem a ritmust. Dühös vagyok, mert a mai produkcióm alapján előrébb is végezhettem volna" - nyilatkozta Ferjancsik.

A magyar vívó egyébként az asszóvezetéssel sem volt megelégedve, talán nem teljesen alaptalanul. "Nem lehetett tudni, mit hogyan ítél meg a bíró. Néha olyan tusokat adott meg, amelyekre nem számítottam, másszor meg szerintem egyértelmű találatokat vett el. Egy vívó számára az a legrosszabb, ha nem tudja, mire számíthat."

Mindezekkel együtt az tény, hogy a főtábla első négy körében mutatotthoz hasonló produkcióval Ferjancsik könnyeden nyerhetett volna.