Vágólapra másolva!
Két héttel a budapesti ritmikusgimnasztika-vb után a sportágban ismét világbajnokságot rendeztek, mégpedig a klubcsapatok számára, Tokióban. Itt, akárcsak nálunk, az oroszoké volt a főszerep. Az OSC-Óbuda csapata a kilencedik helyen zárt.

A hagyományosan a klubcsapatok világbajnokságának számító tokiói Aeon-kupán minden együttes két felnőtt és egy junior korú versenyzőből áll össze. A japán fővárosban idén az orosz Gazprom csapata bizonyult a legjobbnak, amely soraiban tudhatta a budapesti vb egyéni összetett versenyének arany- és bronzérmesét, Alina Kabajevát, illetve Irina Csacsinát. (Akik a Budapest Sportarénában a csapatverseny aranyát is megszerezték Oroszországnak, Szesszina és Kapranova társaságában.) Tokióban némi meglepetésre az egyéni eredményeket tekintve Csacsina bizonyult a legjobbnak, Kabajeva zárt a második helyen, a harmadikon pedig az ukrán Besszonova, aki sokak szerint a budapesti vb legjobbja volt, bár az összetettben csak ezüstérmes lett. A csapat vb-n a magyar színeket az OSC-Óbuda (Haris Brigitta, Mészáros Zsófia, Kuncz Dóra ) képviselte, amely éppen csak kicsúszott a nyolcas fináléból, kilencedik lett.

"Szinte hiba nélkül mutattuk be a gyakorlatainkat, de ez is sajnos csak a kilencedik helyre volt elegendő. Az Aeon-kupa egyébként hagyományosan pénzdíjas verseny, de csak az első hat helyezett részesül a díjazásból, s ettől messze voltunk. A verseny után a japánok nem rendeztek bankettet, viszont elvittek bennünket az ottani Disneylandbe" - mondta el Haris Brigitta, aki boka- és hátsérüléssel is bajlódik, s egyelőre még nem tudja, hogy a két hét múlva sorra kerülő magyar bajnokságon rajthoz tud-e állni, mert az edzések helyett a héten orvosi kezelésekre kell járnia.

Eredmények:
Klubcsapatok világbajnoksága: 1. Gazprom Moszkva (orosz - Csacsina, Kabajeva, Kanajeva), 2. Dinamo Minszk (fehérorosz - Zsukova, Rudalova, Bezvercsajeva), 3. Gyerjugina School Kijev (ukrán - Besszonova, Godunko, Sirkina), 4. Daulet (kazah), 5. Levszki Szófia (bolgár), 6. Ceské Budejovice (cseh), ... 9. OSC-Óbuda.

Egyéni összetett: 1. Csacsina (orosz) 111,600, 2. Kabajeva (orosz) 109,700, 3. Besszonova (ukrán) 107,500; 4. Zsukova (fehérorosz) 103,425; 5. Godunko (ukrán) 103,150; 6. Rudalova (fehérorosz) 101,375.

Fábik Tibor