Vágólapra másolva!
Dariusz Michalczewski elvesztette profi bokszpályafutása 49. mérkőzését a hamburgi gálán, így nem sikerült beállítania a legendás Rocky Marciano világcsúcsát, aki karrierje során pontosan ennyiszer nem talált legyőzőre és 1956-ban veretlenül vonult vissza. Manchesterben két magyar volt érdekelt: Matolcsi József a WBF váltósúlyú címéért kikapott az angol James Hare ellen, míg Kótai Mihály nagyváltósúlyban az első menetben technikai KO-val verte az osztrák Josef Brayert.

Michalczewski a mexikói Julio Cesar Gonzalestől kapott ki megosztott pontozással, 12 menetben a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú bajnoki címéért folytatott mérkőzésen. A hamburgi gálán nem vívott igazán látványos csatát a két bokszoló, Michalczewski folyamatosan ment előre, bár a szemöldöke a 2. menetben felszakadt.

A 27 éves Gonzalest - akit eddig mindössze Roy Jones, a Bokszvilágszövetség (WBA) jelenlegi nehézsúlyú címvédője tudott legyőzni, de kiütni még ő sem - két pontozó is 116-112 arányban látta jobbnak. A harmadik pontozó 115-113 arányban Michalczewskit hozta ki győztesnek, de ez kevésnek bizonyult a címvédéshez.

A mérkőzést közel 15 ezren szurkolták végig, köztük Balzsay Károly, az Universum Box Promotion - Michalczewski és Erdei Zsolt klubjának - új szerzeménye.

A 26. címvédő meccsén vereséggel túljutó Michalczewski már korábban bejelentette, hogy veretlenül, 50 győztes összecsapás után szeretne visszavonulni, de ez már nem sikerülhet neki.