Vágólapra másolva!
A jelenleg mindkét világranglistát vezető Juan Carlos Ferrero sérülés miatt visszalépett a bázeli, egymillió dollár összdíjazású férfitenisz-tornától. Ugyanitt Andy Roddick - akivel nagy harcban van az év végi elsőségért - kijelentette, három legfőbb tulajdonsága a nagyvonalúság, makacsság és lustaság.

Amíg Ferrero bírta, ütötte a labdát becsülettel, szervezete azonban megálljt parancsolt számára: a spanyol teniszező, aki vasárnap megnyerte a madridi Mester-versenyt s ezzel átvette a vezetést az ATP Race-ben is (a hagyományos világranglistán eddig is első volt), visszalépett az egymillió dollár összdíjazású bázeli viadaltól. A svájci szervezők, akik az első helyen emelték ki a hispánt, kissé hitetlenkedve fogadták az állítólagos sérülésről szóló hírt, amely néhány pillanattal a sorsolás elkészítése előtt futott be. "Mit mondjak, Ferrero igencsak jól mozgott a madridi döntőben, nem értem, egy nap alatt mi történhetett vele" - mondta Roger Brennwald tornaigazgató.

Az ATP illetékesei ugyanakkor kiálltak Ferrero mellett: elmondták, a spanyol már két hete küszködik sérülésével, s a madridi döntőben is kétszer kellett ápolási szünetet kérnie. A Roland Garros győztese mindazonáltal lépéshátrányba kerülhet az év végi világelsőségért folytatott harcban, első számú üldözője, Andy Roddick ugyanis rajthoz áll Bázelben. A US Open-bajnoknak az ATP Race-ben négy, míg a hagyományos világranglistán 335 pont a hátránya, s Ferrero visszalépésével megörökölte az egyes kiemelési számot.

A 21 esztendős tehetség elárulta, remek, hogy van esélye az év végi világelsőség megszerzésére, számára ugyanakkor sokkal fontosabbak a Grand Slam-tornák. "Ha valaki felajánlotta volna a világelsőséget New York-i győzelmemért cserébe, elkergettem volna" - nyilatkozta Roddick, akinek a hazaiak kedvencéről, Roger Federerről is megvan a véleménye. "Jól ismerjük egymást, s nyugodtan mondhatom, remekül kijövünk a pályán kívül. Istenadta tehetsége van, igazi művész: egyszer-kétszer megpróbáltam úgy megütni a labdákat, ahogy ő szokta, ám nem nagyon jártam sikerrel."

Roddicktól a svájci zsurnaliszták megkérdezték azt is, melyek azok az alaptulajdonságok, amelyek mindig passzolnak rá. A válasz akár meglepő is lehetne, az amerikait ismerve azonban korántsem az: "Igen nagyvonalú, nagyon makacs és hihetetlenül lusta."

Mandula Petra ezúttal Linzben próbál maradandót alkotni, az első körben a hazaiak kedvencével, Barbara Schettel találkozik. Amennyiben továbbjut, a zürichi döntős Dokiccal vagy a mostanság kissé hanyatló formát mutató Hantuchovával csaphat össze.

ATP-torna, Szentpétervár (1 millió dollár, fedett, szőnyeg), 1. forduló:
Juzsnij (orosz, 5. kiemelt) - Pavel (román) 6:7, 7:6, 6:1
Gaudio (argentin, 7.) - A. Martín (spanyol) 6:7, 7:6, 6:2
Szargszjan (örmény) - Stepanek (cseh) 6:3, 6:2
Volcskov (fehérorosz) - Davlecin (orosz) 7:6, 6:3
Hrbaty (szlovák) - Ferrer (spanyol) 7:6, 6:2

ATP-torna, Stockholm (650 000 dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Carlsen (dán) - Zabaleta (argentin, 6.) 6:2, 6:4
Ancic (horvát) - Karlovic (horvát) 6:3, 6:2
Söderling (svéd) - Moodie (dél-afrikai) 4:6, 6:3, 6:3
Gonzalez (chilei, 4.) - Beck (szlovák) 3:6, 6:1, 6:1

WTA-torna, Linz (585 000 dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Krasznoruckaja (orosz) - Farina-Elia (olasz) 6:3, 7:6

WTA-torna, Luxembourg (225 000 dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Daniilidu (görög, 3.) - Cohen-Aloro (francia) 7:6, 6:2
Tanasugarn (thaiföldi, 4.) - E. Clijsters (belga) 6:2, 6:3
Sequera (venezuelai) - Srebotnik (szlovén, 6.) 7:5, 6:4
Loit (francia) - Sánchez-Lorenzo (spanyol, 8.) 6:3, 6:2
Barna (német)- Pratt (ausztrál) 6:3, 6:4