Vágólapra másolva!
 Felkészültnek és erősnek érzi magát a szombati, szolnoki profi ökölvívó gála két sztárja, a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú kisvilágbajnoki övéért ringbe lépő, címvédő Nagy "Csonttörő" János és kihívója, az argentin Julio Pablo Chacón. A szervezők szerdán elkészítették a gála végleges programját, a Nagy-Chacón címmeccs a tervek szerint 21 és 21.30 óra között kezdődik.

A két öklöző a budapesti sajtóedzésen frissen mozgott, látszott rajtuk, hogy igyekeznek minél jobb képet mutatni magukról az ellenfélnek. Előbb, az udvariasság is ezt diktálta, Chacón lépett ringbe. A Kovács Istvánt 2001. június 16-án a Kisstadionban - még pehelysúlyban - legyőző dél-amerikai kissé morózus volt, és bár magabiztosnak tűnt, látszott rajta, hogy rendkívül fontosnak tartja a szombati összecsapást. Chacón rövid árnyékbokszolás, ugrókötelezés és technikázás után úgy nyilatkozott, hogy még fáradt az utazástól.

"Vasárnap este érkeztem, így az átállás még nem igazán sikerült, de ígérem, ennek szombaton már semmi látszatja nem lesz" - mondta a pehelysúly volt világbajnoka. "Rendkívül meglepett a fogadtatás, nagyon jólesett, hogy senki sem éreztette velem a két évvel ezelőtti Kokó-vereség miatti esetleges keserűségét. Kedvesen, régi ismerősként üdvözöltek a magyarok."

Chacón úgy véli, eséllyel léphet kötelek közé Szolnokon. "Nagyot jó bokszolónak tartom, de szerintem gyorsabb vagyok nála és az ütőerőm is nagyobb, ezért én leszek a győztes" - tette hozzá a tőle megszokott magabiztossággal.

Az eddigi 51 profi összecsapásán 48-szor győztes (33 KO) Chacón után a Csonttörő becenévre hallgató Nagy János is megmutatta magát a sajtónak és az autogramokra leső rajongóknak. A ringben Nagy nagyjából ugyanazt mutatta be, mint riválisa, majd szerényen, de bizakodva nyilatkozott.

"Jó erőben érzem magam, most már igazán csak a frissítés van hátra, és a technika csiszolgatása" - mondta a kisvilágbajnok. "Természetesen mindent megteszek, hogy Szolnokon enyém maradjon az öv."

Az eddigi 14 hivatásos összecsapásán egyformán győztes (10 KO) Nagy rendkívül nehéz felkészülésen van túl: Klein Csaba vezetésével több válogatott szintű edzőpartnerrel kesztyűzött, és egy igen kemény lengyelországi edzőtábor is szerepelt programjában.

A 28 éves magyar nagypehelysúlyú öklöző két éve bokszol a profik között. A WBO interkontinentális bajnoki címét május 10-én szerezte meg Miskolcon Victor Hugo Paz ellen. Nagy 1996-ban, az atlantai olimpia negyeddöntőjében már bokszolt Chacón ellen, akkor az argentin győzött. Chacón a Kovács István elleni győzelmét követően 2002. október 19-ig őrizte világbajnoki címét, akkor azonban kikapott Scott Harrisontól.

A szervezők elkészítették a gála végleges programját. A Revans elnevezésű gálát megelőző mérlegelésre Szolnokon, a Garden Hotelben kerül sor pénteken 15 órakor. A szombaton 19 órakor kezdődő műsorban hét mérkőzés szerepel.

A Nagy-Chacón összecsapáson kívül sor kerül többek között egy 10 menetesre tervezett női WIBF-GBU légsúlyú vb-címmérkőzésre is Miló Viktória és a német Maya Frenzel között. Ezen kívül is több színvonalas csata várható, akár a Rubin Olivér - Esztán László nehézsúlyú összecsapáson, vagy nagyváltósúlyban Takács Zoltán és a német Richard Remen között.

A Nagy-Chacón WBO-címmérkőzés a tervek szerint 21 és 21.30 óra között kezdődik.