Vágólapra másolva!
Juhász Attila fellebbezett a Magyar Vívó Szövetség fegyelmi bizottságának elsőfokú döntése ellen, amellyel a havannai világbajnokságon tanúsított sportszerűtlen viselkedéséért egy évre eltiltotta a hazai és nemzetközi versenyeken való részvételtől. A tőröző bízik az enyhítésben, különösen annak a tükrében, hogy közel 20 éves sportolói pályafutása során eddig egyetlen fegyelmi ügye sem volt.

A fegyelmi bizottság október 21-én a tőrválogatott másik három tagját, Marsi Márkot, Juhász Bencét és Vizler Ádámot is elmarasztalta, őket írásbeli megrovásban részesítette.

Az együttes a világbajnokságon helyezetlenül fejezte be szereplését, mivel a helyszíni indoklás szerint - hivatalos jegyzőkönyv ezzel kapcsolatban nem érkezett Magyarországra - agresszív viselkedés miatt, valójában káromkodásért a kizárás sorsára jutott.

A csapat a 9-16. helyért először kikapott az amerikaiaktól, majd a hongkongiak ellen lépett pástra. A mérkőzésvezető a magyarok megítélése szerint egyértelmű szituációkban sújtotta őket, emiatt többször tiltakoztak. Az egyre paprikásabb hangulatban azután, 32-34-es állásnál újra egy emberként protestáltak, Juhász Attila Istenre való utalását pedig fekete lappal "honorálta" a bíró.

Az elsőfokú fegyelmi tárgyaláson valamennyi érintettnek lehetősége nyílt az események felelevenítésére, ezt követően hozta meg a határozatát a dr. Torday Kálmán vezette háromfős testület. A fellebbezésre 15 nap állt rendelkezésre.