Társoldalunk:

Roddické az év végi világelsőség

Andre Agassi legyőzte Juan Carlos Ferrerót a férfi teniszezők idényzáró viadalán, a 3,7 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupáján, így a spanyol játékos utolsó mérkőzésének eredményétől függetlenül kiesett. A vegasi sikerének leginkább Andy Roddick örülhetett, ezzel ugyanis eldőlt, hogy - legfiatalabb amerikaiként - ő zárja a világranglista élén az esztendőt. A Kék csoport másik meccsén Roger Federer tönkreverte mumusát, David Nalbandiant, akit ez idáig egyszer sem tudott legyőzni.

Andy Roddick elérte célját, azaz az év végi világranglista az ő nevével kezdődik majd. Furcsa mód a sikerért egyetlen lépést sem kellett tennie, a munka dandárját André Agassi végezte el: a vegasi legyőzte Juan Carlos Ferrerót, s mivel a tavalyi döntős spanyol legény második vereségét szenvedte el, kiesett.

Roddick a világranglista 1973-as bevezetése óta a második legfiatalabb év végi világelső, nála ifjabbként csak Lleyton Hewitt várhatta az élről a következő esztendőt. Az ausztrál 20 évesen és nyolc hónaposan ülhetett trónra 2001-ben, Roddick picivel ugyan, de elmaradt tőle. Szomorkodásra még sincs oka, amerikaiként ugyanis még senki nem zárt világelsőként olyan fiatalon, mint ő, vagyis ha másban egyelőre nem is, legalább e tekintetben felülmúlja a Jimmy Connors (1974-1978), John McEnroe (1981-1984), Jim Courier (1992), Pete Sampras (1993-1998) és André Agassi (1999) alkotta ötösfogatot.

"Boldog vagyok, hogy világelsőként zárhatom az évet, de még büszkébb vagyok arra, hogy hatodik amerikaiként foglalhatom el az év végi trónt" - mondta Roddick, miután köszönetet mondott Agassinak a segítségért. "Nehéz szavakkal kifejezni, milyen csodálatos éven vagyok túl, szerencsés vagyok, hogy éppen hazámban jutottam a csúcsra: csodálatos érzés, hogy családommal, valamint barátaimmal is megoszthatom a sikert."

Hogy az amerikaiak számára teljes legyen a siker világelsőség-kérdésben, arról a párosok versenyében a Bryan testvérpár gondoskodott. Bob és Mike veretlenül végzett csoportja élén (s jutott ezáltal elődöntőbe), így övék lett az év végi trón is. Testvérek mind ez idáig még nem vittek véghez hasonló bravúrt. "Sikeres évet zártunk, elvégre öt életcélunkat megvalósítottuk: nyertünk Grand Slamet, megdöntöttük a Gullikson fivérek rekordját, játszottunk a Davis-kupában, világelsők lettünk, s az évet is elsőként fejezzük be. Nagyon boldogok vagyunk, idén beérett végre az a hatalmas mennyiségű munka, amit eddig elvégeztünk" - lelkendezett Bob Bryan.

Na de a kitérők után szóljunk részletesen is a houstoni eseményekről: Agassi nem úgy kezdte meccsét Ferrero ellen, ahogy azt tőle megszokhattuk, szokatlanul sokat hibázott. Mintha fejben nem is lett volna a pályán, adogatását kétszer elveszítve juttatta 6:2-es előnyhöz a spanyolt. A szünetben aztán összekapta magát, néhány fokozattal feljebb kapcsolt, s a második játszmában 4:3-as vezetésénél el is vette Ferrero adogatását. A következő játékban, 40-15-nél ugyan kettőshibát követett el, de az utolsó labdamenetet egy csodás fonákkal zárta le, így kiegyenlített. A döntő szettben sem teketóriázott sokat, 1:1-nél brékelte Ferrerót, s az előny végig kitartott. A spanyol immáron második vereségét szenvedte el, így kiesett, Agassi ellenben még biztosíthatja helyét az elődöntőben: ehhez nem kell mást tennie, mint a csoport ki-ki meccsén legyőzni David Nalbandiant.

Az argentin ugyanis elpackázta a továbbjutást Roger Federer ellen, pedig eddigi öt találkozásuk során még egyszer sem kellett fejet hajtania a svájci ellen. Most igen, ráadásul olyan összecsapáson maradt alul, amelyre kár vesztegetni a karaktereket: Ferrero ellen nyújtott játékához képest alaposan visszaesve 6:3, 6:0-s zakót kapott, Federer így fél szemmel már az elődöntőre s várható ellenfelére is figyelhet. "Nem éreztem jól magam, ettől függetlenül nem kívánom vitatni Roger érdemeit: zseniálisan, majdhogynem tökéletesen játszott" - nyilatkozta Nalbandian, míg a győztes ekképpen értékelt. "Végre megtört a jég, már ideje volt, hogy megverjem. Ritörnözésben a világ legjobbjai közé tartozik, de szerencsére ma nem jött ki neki a lépés. Pedig én sem szerváltam igazán jól, így kicsit azért engem is meglep a végeredmény."

A párosok versenyében a Bryanekhez hasonlóan a Kék csoportból veretlenül jutott tovább a Knowles, Nestor kettős, amelyhez a körbeverések után az Etlis, Rodriguez páros csatlakozhatott.

Mesterek Kupája, Houston (3,7 millió dollár, kemény pálya)
Kék csoport, 2. forduló:
Agassi (amerikai, 5. kiemelt) - Ferrero (spanyol, 2.) 2:6, 6:3, 6:4
Federer (svájci, 3.) - Nalbandian (argentin, 8.) 6:3, 6:0

Páros, 3. forduló:
Knowles, Nestor (bahamai, kanadai, 4.) - Bhupathi, Mirnyij (indiai, fehérorosz, 2.) 6:4, 6:7, 7:6
Arthurs, Hanley (ausztrál, 5.) - Etlis, Rodriguez (argentin, 8.) 4:6, 7:6, 7:6

A csütörtöki program, Vörös csoport:
Roddick (amerikai, 1.) - Schüttler (német, 6.) 20.00, utána
Moyá (spanyol, 7.) - Coria (argentin, 4.)
Kék csoport:
Agassi - Nalbandian 2.00, utána
Knowles, Nestor - Llodra, Santoro (francia, 6.) páros elődöntő

kd

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK