Vágólapra másolva!
Roger Federer lesz az ellenfele Andre Agassinak a 3,7 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupáján, Houstonban. A svájci teniszező szoros első játszma után magabiztosan győzött az első helyen kiemelt Andy Roddick ellen. Agassi az eső miatt több mint másfél órás késéssel kezdődött elődöntőben a német Rainer Schüttlert győzte le.

Az első szett kiegyenlített küzdelmet hozott a januári, melbourne-i Grand Slam-torna fináléjának "visszavágóján", 5-5-ig fej-fej haladt a két klasszis. A folytatásban a 27 esztendős Schüttler az első adandó alkalmat kihasználva elvette riválisa adogatását, s ezzel máris játszmaelőnyhöz jutott.

A lélektani hátrány egyáltalán nem viselte meg a hazai nézők kedvencét, a 33 éves Agassit, aki először - és eddig utoljára - 1990-ben tudott nyerni a szezonzáró viadalon, s sorozatban 8 játékot hozva nem csak villámgyorsan kiegyenlítette az állást, de a döntő felvonásban 2-0-ra elhúzott.

Schüttler ezután - hosszú szünetet követően először - játékot nyert, de a tengerentúli sztár már megállíthatatlan volt: megnyerte a "babonás" hetedik gémet, és végül - csakúgy, mint az év elején, Ausztráliában - a mérkőzést is.

Federenek mindössze 62 percre volt szüksége, hogy szertefoszlassa a hazai közönség által várt amerikai álomdöntőt. A svájci klasszis ellen Roddick gyámoltalan, erőtlen volt, nyoma sem volt korábbi zseniális játékának.

Eredmények, elődöntő:
Agassi (amerikai, 5.) - Schüttler (német, 6.) 5:7, 6:0, 6:4
Federer (svájci, 3.) - Roddick (amerikai, 1.) 7:6 (7-2), 6:2

Páros döntő:
B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 1.) - Llodra, Santoro (francia, 6.) 6:7 (6-8), 6:3, 3:6, 7:6 (7-3), 6:4