Vágólapra másolva!
Magyar korcsolyázó eddig még soha sem jutott be a Grand Prix-döntőbe, ám Sebestyén Júliának igen jó esélyei vannak arra, hogy ott legyen a december 12-14-i Colorado Springs-i fináléban. Eb-bronzérmesünk jelenleg a pontverseny harmadik helyén áll.

A GP-sorozatban minden versenyző csak két, számára előre meghatározott állomáson szerezhet pontot, és Sebestyén ezeket már "letudta", mégpedig remek szerepléssel: a Skate Canada-versenyen, majd az elmúlt hét végén a párizsi Lalique Trophée-n is bronzérmes lett. A GP-pontverseny élén jelenleg az amerikai Cohen (24 pont) áll, megelőzve a japán Arakawát (18) és Sebestyén Júliát (14), majd az amerikai Kirk (9), a japán Onda (9), az amerikai Corwin (8) és a japán Suguri (7) következik. A sorozatból még két verseny van hátra, az orosz és a japán Grand Prix, s az összesített pontverseny első hat helyezettje jut be a Colordo Springs-i döntőbe.

- Mit gondol, a két bronzérem elég lesz a GP-döntőbe jutáshoz? - kérdeztük az idei malmői Eb-n harmadik helyezett, 22 éves tiszaújvárosi versenyzőt.
- Kétségtelen, van rá esélyem, hogy bejussak a fináléba. A soron következő, hét végi moszkvai GP-verseny után már okosabbak leszünk ez ügyben. De nekem még az is kedvezhet, hogy az utolsó állomáson, a Japán GP-n legalább öt olyan versenyző indul majd, akik a döntőbe jutásért harcolnak, és így ők egymástól veszik el a pontokat. Nekem például nagyon jól jönne, ha orosz Szokolova, aki az első versenyén "elszállt", most összeszedné magát és elvinné a többiek elől a pontokat, mert ő már semmiképpen sem előzhet meg engem. Az biztos, hogy nagyon szurkolok neki!

Szluckaja nem indul
Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Irina Szluckaja nem vesz részt a műkorcsolyázók és jégtáncosok idei Grand Prix-sorozatán. Valentyin Piszejev, az orosz szövetség elnöke azt mondta, hogy a klasszis csak a hazai bajnokságon, az Eb-n és a vb-n akar indulni.
"Nem szeretné felőrölni magát" - fogalmazott.
Szluckaja édesanyja beteg- sége miatt az idei washing- toni világbajnokságot is kihagyta.
Az új pontozásos rendszerrel megbarátkozott?


- Párizsból látott valamint, vagy a verseny minden idejét lekötötte?
- Vasárnap a gálán is felléptem, így délelőtt a gálaedzésen is részt kellett vennem, de ekkor amúgy is szakadt az eső. Viszont még az első napon elmentem az Eiffel-toronyhoz, sétáltam a Champs Elysées-en, a Concorde téren, és a rövid program napján délelőtt megnéztem a Notre Dame-ot is. S ez mind új volt számomra. A világban már rengeteg helyen megfordultam Japántól Kanadáig, de Párizsban most jártam először.

- Hogyan alakul a programja a következő napokban?
- Most már elő kell vennem a tankönyveimet, mert lassan kezednek összecsapni felettem a hullámok. A Testnevelési Egyetemen és Műszaki Főiskolán egyaránt harmadéves vagyok, és legalább tíz-tizenegy vizsgám lesz. S ezekre illene felkészülnöm. Nem lesz könnyű, de azért reménykedem, hogy még a Grand Prix-döntőre is készülhetek.

Fábik Tibor