Társoldalunk:

Apró pontok a súlyemelő-vébén

Egyelőre nagyon apró sikerekkel kell beérnünk a Vancouverben zajló súlyemelő-világbajnokságon. Olyanokkal, mint például a közép-európai idő szerint szerda hajnalban véget ért versenynapon: a női 63 kg-ban Nagy Szilvia és Nagy Nikoletta is befért a legjobb 25, azaz a pontszerzők közé; előbbi a 22., utóbbi a 25. helyen zárt a 38 fős mezőnyben.

Az olimpiai kvótákért zajló harcban minden apró pontnak jelentősége van, s az mindenképpen örvendetes, hogy a C csoportban szerepelt Nagy Szilva négy, Nagy Nikoletta pedig egy pontot hozzátett női csapatunk eddigi 13 pontjához. (Amit az 58 kg-ban Ráki Henrietta szerzett a 13. helyével.) No persze jelenleg a 18 pontunkkal is csak a 27. helyen állunk a nemzetek rangsorában, ami még egyetlen kvótát sem ér, de Krutzler Eszter (69 kg), Dankó Ilona (75), Laczi Katalin, Varga Viktória (+75) még ezután következik, Krutzler és Varga dobogóra is esélyes, s az biztosra vehető, hogy női csapatunk a vb második felében sokat lép előre.

A női 63 kg egyébként hihetetlenül izgalmas versenyt hozott, köszönhetően három egyaránt 22 éves emelőnek, az ukrán Szakunnak, a kínai Liu Hsziának és a fehérorosz Bacsuszkának. Hárman együtt a 18 gyakorlatukból 15-öt sikeresen teljesítettek, s nem is akármilyen eredményekkel. A szakítást Bacsuszka 113,5 kg-os világcsúccsal nyerte, lökésben pedig Szakun javította meg a világrekordot, 138 kg-ra. (A 2,5 kg-os szabály miatt az összetett eredményébe 137,5 számított be.) Az összetett aranyra is törő Liu megpróbálkozott a 142,5-del is, de ez nem sikerült neki. Így Szakun lett a lökés és az összetett világbajnoka is.

A férfi 77 kg-ban összetettben és lökésben az iráni Nejad (357,5 és 202,5), szakításban a kínai Li Hong-li (162,5) lett a világbajnok. Baranyai János még korábban, a C csoportban versenyezve szakításban a 142,5 kg-os kezdő súlyával sem bírt el, így helyezetlenül zárt. A férfiak pontversenyében a magyar csapat jelenleg 25 ponttal a 21. helyen áll, ami a záráskor három olimpiai kvótát érne. Ám az már biztos, hogy Tancsics László és Baranyai János után a 94 kg-ba nevezett Ehrlich György sem szerez pontot, ugyanis sérülés miatt nem tud indulni a versenyben. Az előzmény: a vb-t megelőző dominikai edzőtáborban elesett egy vizes lépcsőn.

eredmények
férfiak, 77 kg, összetett: 1. Nejad (iráni) 357,5 kg (155; 202,5); 2. Davtyan (örmény) 355 (160; 195); 3. Arabacioglu (török) 355 (160; 195)
szakítás: 1. Li Hong-li (kínai) 162,5 kg; 2. Jersov (orosz) 162,5; 3. Davtyan 160
lökés: 1. Nejad 202,5 kg, 2. Davtyan 195; 3. Yilmaz (török) 195

nők, 63 kg: 1. Szakun (ukrán) 247,5 kg (110; 138); 2. Liu Hszia (kínai) 245 (107,5; 137); 3. Bacsuszka (fehérorosz) 240 (113,5; 127,5), ... 22. Nagy Szilvia 197,5 (85; 112,5); ... 25. Nagy Nikoletta 192,5 (80; 112,5)
szakítás: 1. Bacsuszka 113,5 kg - világcsúcs; 2. Szakun 110; 3. Liu Hszia 107,5; ... 25. Nagy Sz. 85; ... 32. Nagy N. 80
lökés: 1. Szakun 138 kg - világcsúcs; 2. Liu Hszia 137,5; 3. Szong Mej-jing (kínai) 135; ... 17. Nagy Sz. 112,5; ... 21. Nagy N. 112,5

Fábik Tibor

KAPCSOLÓDÓ CIKK