Vágólapra másolva!
Magyar győztest avattak a férfi 400 m vegyesúszásban: az 50 méteres nagymedencében kontinensrekorder Cseh László most a 25 méteres rövidpályás Eb-n avanzsált aranyérmessé új Európa-csúccsal. A női 800 méteres gyorsúszás döntőjében Risztov Évának nem sikerült begyűjtenie újabb elsőségét: a 200 m pillangó első helye után ezúttal be kellett érnie a bronzzal.

A Bp. Spartacus ifjú klasszisa 4:04.10 perces teljesítménnyel diadalmaskodott azon a távon, ahol a tavalyi riesai hasonló Eb-n a harmadik lett. Cseh sokáig világcsúcson belüli idővel vezetett, végül is azonban a szám eddigi legjobb idejét nem tudta megjavítani, be kellett érnie az európai "leggel", ám e "fogyatékosság" láthatóan és érthetően cseppet sem rontott a magyar úszókiválóság hangulatán.

Ugyanennek a számnak a dublini döntőjében Kerékjártó Tamás 4:09.63 perccel a 7. helyet szerezte meg.

Cseh László az eredményhirdetés után elmondta, hogy nagyon jól ment neki az úszás, jó volt a kezdés, aztán a vége is, bár mellen kissé megijesztette brit riválisa, aki ebben az úszásnemben alaposan feljött rá. Viszont a befejező száz méteren, gyorson már érezte: nem veszíthet.

"Az Eb előtt nem tudtam, kik lesznek az ellenfeleim, a brit Francis is új embernek számít ezen a távon rövidpályán. Ő is javított eddigi legjobbján, szerencsére én is, az Európa-rekord külön öröm az aranyérem mellé" - jelentette ki a múlt héten nagykorúvá lett, 18 éves Cseh László, aki szombaton 100 méter háton próbál szerencsét.