Vágólapra másolva!
A Colorado Springsben rendezett műkorcsolya és jégtánc Grand Prix-döntőben a nőknél Sebestyén Júlia a hatodik helyen végzett, győzött a japán Suguri. A férfiaknál hatalmas meglepetés született: a tartalékok közül beugró kanadai Sandhu végzett az első helyen.

A nőknél a rövid program után Sebestyén Júlia a hatodik helyen állt, s bár a szabadkorcsolyázásban a japán Ondát megelőzve ötödik lett, a végelszámolásnál maradt hatodik. A japán Suguri a rövid program után a kűrt is megnyerte (öt triplát ugrott, valamint két tripla-dupla kombinációt), így értelemszerűen a GP-döntőt is.

"A kűröm úgy sikerült, ahogy szerettem volna" - nyilatkozott az MTI-nek Sebestyén. "Mind az öt triplát megugrottam és a kombinációim is kifogástalanul sikerültek. Nem véletlen, hogy a technikai pontozásban a harmadik helyre hoztak ki. Több szakember is odajött edzőmhöz, Száraz Andráshoz és hozzám, és gratulált a kűrhöz. Az összesítésben ugyan nem léptem előre, de mégis teljesen elégedett vagyok, hiszen influenzám ellenére is jól szerepeltem, és bizony a néhány nap alatt a magaslati éghajlathoz sem sikerült hozzászoknom."

A férfiaknál hatalmas meglepetés született: a tartalékok közül beugró kanadai Sandhu végzett az első helyen, megelőzve a kétszeres világbajnok orosz Pljusenkót. Aki egyébként nem esett el, de eltért a programjától, s hiába ugrott szép kombinációkat (négyfordulatos toe-loop, tripla toe-loop), volt, amit ismételt, s ezért nem kapott pontot. Ugyanakkor a tripla Axelje csak dupla lett, a végére tartogatott tripla Salchowot pedig nem kísérelte meg bemutatni, mert akkorra már bevallottan elfáradt, s félt a hibázástól.

A párosok között a kínai Sen Hszüe, Csao Hung-po, jégtáncban az orosz Navka, Kosztomarov duó bizonyult a legjobbnak.

A Grand Prix-döntő végeredménye:
nők:
1. Suguri (japán) 182,08
2. Cohen (amerikai) 177,48
3. Arakava (japán) 167,57
4. Liasenko (ukrán) 165,16
5. Onda (japán) 153,00
6. Sebestyén Júlia 152,11

férfiak:
1. Sandhu (kanadai) 228,29
2. Pljusenko (orosz) 225,19
3. Weiss (amerikai) 198,35
4. Van der Perren (belga) 189,03
5. Kao Szung (kínai) 181,57

párosok:
1. Sen Hszüe, Csao Hung-po (kínai) 196,08
2. Totmanyina, Marinyin (orosz) 177,30
3. Petrova, Tyihonov (orosz) 166,76
4. Langlois, Archetto (kanadai) 165,90
5. Pang Csing, Tung Csien (kínai) 162,20
6. Csang Tan, Csang Hao (kínai) 161,04

jégtáncosok:
1. Navka, Kosztomarov (orosz) 175,91
2. Denkova, Sztavijszki (bolgár) 163,30
3. Belbin, Agosto (amerikai) 161,25
4. Grusina, Goncsarov (ukrán) 161,17
5. Delobel, Schoenfelder (francia) 149,12
6. Dubreuil, Lauzon (kanadai) 146,25

A hét végén Malmőben rendezték meg a junior GP-döntőt, ahol a jégtánc nagy magyar sikert hozott: a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős nyerte a versenyt. A nőknél Pavuk Viktória bronzérmes lett.

Fábik Tibor