Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) hétfőn bejelentette, hogy a US Openen, valamint a Davis-kupában levett minták újraelemzése során egyetlen esetben sem találtak THG-re utaló nyomokat.

Egyre inkább úgy tűnik, csak az atléták "csemegéje" volt az új doppingszer, a tetrahidrogesztrinon (közismert nevén THG), az úszók után ugyanis a teniszezőknél sem találtak arra utaló jeleket, hogy bárki szedte volna az új szteroidot.

A Nemzetközi Tenisz Szövetség hétfőn jelentette be, hogy a US Openen, valamint a Davis-kupában levett mintákat az újraelemzés (vagyis a THG utáni kutakodás) is tisztának találta. Az ITF a rajtaütésszerűen végzett doppingvizsgálatokat is megismételtette, ám ezek sem hoztak pozitív eredményt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság most azt tervezi, hogy a 2002-es téli olimpia óta őrzött mintákat elemezteti újra.