Vágólapra másolva!
A honi legjobb karatésok igazán szokatlan helyszínen esnek egymásnak a hét végén, s ebből adódóan a "cirkusz" garantált: vasárnap a Fővárosi Nagycirkuszban rendezik meg a kétmillió forint összdíjazású I. Kamikaze-Kaiten Kupa csapatbajnokságot.

Vasárnap 16 órától a Fővárosi Nagycirkuszban rendezik az I. Kamikaze-Kaiten Kupa magyar karate csapatbajnokságot, amelynek keretében a legjobb nyolc hazai férficsapat küzd meg egymással a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által a karate sportág képviselőjének elfogadott World Karate Federation (WKF) szabályrendszere szerint.

A karate már az olimpia "előszobájában" van, de megvan az esély arra is, hogy innen belátható időn belül még tovább is lép. Az ötkarikás programban történő bemutatkozást korábban a különböző ágazatok közötti összhang hiánya hiúsította meg, de ez már a múlté. A szervezetek ugyanis elfogadták a 170 tagországot számláló World Karate Federation szabályrendszerét, s azóta gyakorlatilag minden tradicionális ágazat a WKF égisze alatt versenyez. Immár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elismerte a WKF-et mint az "összkaratét", s a karatékák erősen bíznak benne, hogy hamarosan ott lehetnek az ötkarikás játékokon is.

Napjainkban a karate egyre inkább átalakul profi sporttá, miközben őrzi hagyományait és bázisát, ahonnan az élsportolók kikerülnek. A profizmus legutóbbi jele a pénzdíjas Grand Prix-sorozat beindítása. Részben ez ihlette meg az I. Kamikaze Kaiten Kupa szervezőit - Börzsei Károlyt, Szinák Attilát és Höning-Miran Budát -, hogy itthon is létrehozzanak egy olyan viadalt, ami új lendületet adhat a hazai karaténak.

A szervezők célja az értékteremtés, azáltal is, hogy a verseny színvonalát minden szempontból a legmagasabb szintre emelik. Ezért csak a legjobb nyolc hazai férfi csapat küzd meg egymással, a mérkőzéseket pedig kvalifikált külföldi bírók vezetik. A törekvések között szerepel az "olimpiai karate" népszerűsítése, valamint a versenyzők anyagi és erkölcsi elismerése is. Ezt szolgálja a Magyarországon még nem tapasztalt nagyságú, 2 millió forintos értékű összdíjazás.

Fontos szempont, hogy a verseny a kívülállók számára is élményt nyújtson. A jó hangulat záloga lehet az igazi arénaként szolgáló Fővárosi Nagycirkusz porondja, amelyen a küzdelmek "élvezhető időhatáron belül", 2-3 óra alatt lezajlanak majd.

Fábik Tibor