Vágólapra másolva!
A Wijk aan Zee-ben zajló Corus 2004 szuperverseny második fordulójában Lékó Péter sötéttel győzött a holland sakkozás élő legendája, Jan Timman ellen. Nehéz csatában született meg a nagyon várt nyerés, bonyolult állásban a holland nagymester túlbecsülte esélyeit, s ezt Lékó hibátlanul használta ki. Izgalmas szicíliai párharcban a címvédő Viswanathan Anand az első játéknap meglepetésemberét, Vlagyimir Akopjant győzte le, Vlagyimir Kramnyik is megszerezte első egész pontját. A hétfői szabadnap után Lékó a bolgár Veszelin Topalovval mérkőzik meg.

A 19-es kategóriájú szuperverseny második fordulójában Lékó Péter lélektanilag nagyon fontos győzelmet aratott. Nagymesterünk tavaly júliusban a dortmundi tornán sorozatban rontotta el sokat ígérő állásait, s a végén nyeretlen maradt. Korántsem bizonyult könnyű ellenfélnek a verseny veteránja, az 53 éves Jan Timman. Korábban Péter tizenegy partiban mérte össze vele erejét, s nyolc döntetlen mellett kétszer tudott nyerni, egyszer kikapott. A rutinos Timman ravasz lépéssorrenddel az angol megnyitás egyik változatát játszotta meg, s nehéz volt megjósolni, hogy Lékó miként tudja a zárt állást megbontani. A közeledő időzavarban a holland nagymester bonyolított, s a pozíció nyitása Péternek is adott esélyt. Hibátlanul használta ki a felkínált esélyt, gyalogot nyert, majd taktikai motívumok segítségével döntő előnybe került.

Izgalmas szicíliai párharcban győzött a címvédő Viswanathan Anand. Bátran elfogadta Vlagyimir Akopjan gyalogáldozatát, vállalta a veszélyt. Az örmény nagymester a félig nyílt b vonalon szép ellenjátékot kapott, s az indiai exvilágbajnoknak igen pontosan kellett számolnia, hogy háríthassa a fenyegetéseket. Akopjan időzavarban hibázott, Anand kitűnően védekezett és támadása átütött. Vlagyimir Kramnyik is beiratkozott, játékán látszott az első fordulóbeli botlás, nagyon óvatosan lépkedett a pozíciósan előnyös állásban. Van Wely kétes értékű tisztáldozatot hozott, s ezzel megkönnyítette az orosz világbajnok nyerését.

Három játszma nagy küzdelem után ért véget pontosztozkodással. A bolgár Veszelin Topalov megnyerte a megnyitáselméleti párviadalt Ivan Szokolov ellen, de nyerőesélyes pozícióban engedélyezett egy örökös sakkhoz vezető tisztáldozatot. Az angol Michael Adams pozícióelőnyét nem tudta egész pontra váltani, a spanyol Alekszej Shirov nagyon megszenvedett a remiért. A világranglista negyedik orosz Peter Szvidler is hátrányosabb állásból harcolta ki a döntetlent, a kínai Zsang Zsong második értékes fél pontját szerezte meg. Az orosz Jevgenyij Barejev és a moldáviai Vioerel Bologan a Nimzoindiai védelem egyik ismert változatában remizett, a korai vezércsere aligha üdvözítő terv. A pontvadászat kedden folytatódik, Lékó Péter a bolgár Topalovval csatázik majd. Dortmundban ők ketten játszották a világbajnok-jelölti torna döntőjét, s Péter 2,5-1,5-re nyert, s lett Kramnyik kihívója. Kettőjük partija lesz a harmadik forduló slágermeccse.

A második forduló eredményei:
Adams (angol, 2720) - Shirov (spanyol, 2736) döntetlen (Szicíliai védelem, 56)
Zsang Zsong (kínai, 2644) - Szvidler (orosz, 2747) döntetlen (Szicíliai védelem, 56)
Barejev (orosz, 2714) - Bologan (moldáviai, 2679) döntetlen (Nimzoindiai védelem,23)
Kramnyik (orosz, 2777) - Van Wely (holland, 2617) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 45)
Anand (indiai, 2766) - Akopjan (örmény, 2693) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 45)
Timman (holland, 2578) - Lékó (magyar, 2722) 0 - 1 (Angol megnyitás, 60)
Topalov (bolgár, 2735) - Szokolov (holland, 2706) döntetlen (Szláv védelem, 35)

A verseny állása:
1-2. Anand és Lékó 1,5 pont
3-12. Topalov, Szokolov, Akopjan, Bologan, Szvidler, Zsna Zsong, Barejev, Kramnyik és Adams 1
13-14. Van Wely és Timman 0,5

A verseny táblázata

1.Topalov2735, bolgár

x

1/2 1/2 1
2.Szokolov2706, holl. 1/2

x

1/2 1
3.Lékó2722

x

1/2 1 1,5
4.Akopjan2693, örm.

x

1 0

1

5.Van Wely2617, holl.

x

1/2 0 0,5
6.Bologan2679, mold.

x

1/2 1/2 1
7.Szvidler2727, orosz

x

1/2 1/2 1
8.Shirov2736, sp. 1/2

x

1/2 1
9.Zs. Zsong2644, kínai 1/21/2

x

1
10.Barejev2714, orosz 1/2

x

0,5
11.Kramnyik2777, orosz 0 1

x

1

12.Anand2766, indiai 1/2 1

x

1,5
13.Timman2578, holl. 1/2 0

x

0,5
14.Adams2720, angol1/2 1/2

x

1


A keddi harmadik forduló párosítása:
Szokolov - Adams
Lékó - Topalov
Akopjan - Timman
Van Wely - Anand
Bologan - Kramnyik
Szvidler - Barejev
Shirov - Zsang Zsong