Vágólapra másolva!
Wijk aan Zee-ben, a szuperverseny hetedik fordulójában Lékó Péter sötéttel a holland Loek Van Welyvel remizett és hármas holtversenyben a negyedik. Viswanathan Anand újabb győzelmet aratott és félpontos előnyre tett szert. Peter Szvidler javított pozícióján, Veszelin Topalovot fosztotta meg veretlenségétől. Vlagyimir Kramnyik és Michael Adams sötéttel rövid küzdelem után szerzett fél pontot és holtversenyben másodikok, egymás ellen játszanak a nyolcadik játéknapon. Lékó a moldáviai Vioerel Bologannal mérkőzik meg.

A Corus 2004 szuperverseny második félidejét a FIDE exvilágbajnoka, a tavalyi torna győztese, Viswanathan Anand félpontos előnnyel kezdte meg. Az indiai nagymester a hetedik fordulóban harmadik nyerését érte el. Zsang Zsong meglepetésre nem vállalta a szicíliai védelem nyílt kezelését, hanem zártan tartotta az állást. Anand nagyon gyorsan játszott, míg a kínai sakkozó nehezen választott a lépésjelöltek között. Komoly időzavarban döntött a királyszárnyi akció mellett, de a gyalogroham saját királyának helyzetét gyengítette meg. A hetedik sorra betört bástyája fogságba került, s a minőség elvesztése után rövid idő múlva következett kapitulációja.

A holland Loek Van Wely és Lékó Péter a vezérindiai védelem egyik ismert változatát tesztelte, s nagymesterünk meggyőző játékkal egyenlített ki, majd örökös sakk lett a vége. Az orosz rangadó, Jevgenyij Barejev és Vlagyimir Kramnyik játszmája is elméleti ösvényen haladt. A két évvel ezelőtti tornagyőztes, a tavalyi harmadik helyezett Barejev két súlyos taktikai elnézése és veresége után nem a világbajnok ellen akart élesen nyerésre játszani. Gyors pontosztozkodás született Vlagyimir Akopjan és Michael Adams partijában is.

A világranglista negyedik helyezett Peter Szvidler nagyon megszenvedte Kramnyik elleni bakiját, döntetlen állásban sakkvakság miatt feladta a partit, majd Ananddal szemben nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét. A bolgár Veszelin Topalov kedvenc Najdorf változatára nagyon alaposan készült, s a minőségáldozatra gyalogáldozattal reagált. Szvidler a sötét gyalogszerkezet gyengesége miatt elegendő ellenértéket kapott, Topalov azonban másképp értékelt, s kockáztatott. Időzavarban királyával rossz mezőre lépett, a világos nehéz tisztek betörtek a nyolcadik sorra, a négyszeres orosz bajnok fontos győzelemnek örülhetett. Topalov az éllovasi pozícióból a negyedik helyre csúszott vissza, Szvidler pedig befogta őt és nagymesterünket.

Két csalódott sakkozó küzdelméből a moldáviai Vioerel Bologan került ki győztesen. Korai volt a centrumáttörése, de Ivan Szokolov azonnal vesztőt húzott. Wijk aan Zee-ben a dortmundi szuperverseny győztese először érezhette a nyerés örömét. Formán kívül sakkozik a világranglista ötödik Alekszej Shirov. Hullámzó játszmában végül megszerezte első győzelmét, de többször is rontott. Az utolsó hibát azonban Jan Timman követte el, döntetlent szalasztott el. A versenyen már csak hárman, Anand, Adams és Lékó veretlenek, Szokolov és Zsang Zsong még nyeretlen.