Társoldalunk:

Agassi és Henin elődöntős Melbourne-ben

A címvédő Andre Agassi és a világelső Justine Henin-Hardenne bejutott a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe. Kapros Anikó meg verheti a fejét a falba, ha ugyanis legyőzte volna a kolumbiai Zuluagát, elődöntős lenne: Amélie Mauresmo tudniillik visszalépett a negyeddöntőtől. A világelső Andy Roddick meg kiesett, miután kikapott Marat Szafintól.

Sokan várták kezüket dörzsölve a Agassi-Grosjean derbit a melbourne-i Australian Open negyeddöntőjében, a várt szédületes meccsből azonban nem lett semmi. Nem lett, mert a kilencedik helyen kiemelt francia eleve sérülten lépett pályára a vegasi ellen (legalábbis erre utal, hogy nem sokkal az első játék után, amikor is elvesztette adogatását, doktorért szalajtott), "Ausztrália királyát" pedig még makkegészségesen is bitang nehéz megverni.

Nos, a meccsről érdemben nem sokat lehet írni, Agassi lazán nyerte 6:2-re az első szettet, majd a másodikban is 2:0-s előnyre tett szert. Grosjean ekkor jelezte, részéről ennyi volt, a hivatalos indoklás szerint ágyéksérülés miatt lépett vissza. "Ha a legjobb teniszemet játszom, ötödször is győzhetek" - mondta a negyedik helyre rangsorolt amerikai, aki sorozatban immár 26. győzelmét aratta Melbourne-ben. "Természetesen nem így akartam nyerni, nagyon sajnálom ellenfelemet." Agassi utoljára 1999-ben a nyolcaddöntőben kapott ki honfitársától, Vincent Spadeától, ráadásul szettet is csupán egyet vesztett tavaly óta: a harmadik fordulóban a francia Nicolás Escudé "rontotta el" a statisztikáját (6:2, 3:6, 6:3, 6:4). Ami Grosjeant illeti, a mérkőzés után adott nyilatkozatából kiderült, ugyanaz a baj, ami miatt tavaly két hónapot kellett kihagynia...

Agassi az elődöntőben Marat Szafinnal mérkőzik. Az orosz maratoni, több mint háromórás csatában verte a világelső Andy Roddickot (szép ajándékkal kedveskedve magának 24. szülinapjára), akinek kiesésével biztossá vált, hogy jövő héttől új név áll a hagyományos világranglista élén: Roger Federeré, vagy Juan Carlos Ferreróé. Ami a negyeddöntőt illeti, eleinte cseppet sem úgy nézett ki, hogy Szafin sok vizet fog zavarni, teljesen indiszponált játékkal 6:2-re bukta az első játszmát. Ezt követően azonban átvette az irányítást, 6:3, 7:5-tel fordított, s igazság szerint a negyedikben is neki állt a zászló. Roddick azonban valahogy elszenvedte magát a rövidítésig, ahol aztán láthattunk egyet a jóféle Szafin-összeomlásokból: az orosz elővette az első felvonásban látott indiszponált játékát, s egyetlen labdamenetet sem nyert a tie-breakben. Az ötödik szett is Roddick szája íze szerint alakult, egészen 4:4-ig: ekkor elvesztette adogatását (a játék képe alapján óriási meglepetésre), s a már szurkolói által is leírt Szafin kihasználta a ziccert. Igaz, Roddick majdnem visszavette adogatását (magának köszönheti, hogy nem járt sikerrel, óvodások is nagyobb figyelemmel ritörnöznek le olyan zsenge második szervát, mint amit bréklabdánál kapott), de ez a kézfogásnál már nem zavarta az oroszt. Jelentjük, tényleg visszatért. "Vizet fakasztó a szervája, kalapácsütés a tenyerese és a fonákja is kitűnő, de remélem, elboldogulok vele" - mondta leendő ellenfeléről Agassi.

Roddick nem keres mentséget, inkább az őt legyőző Marat Szafint dicsérte: "Nagyszerűen játszott, minden elismerésem az övé. Emiatt nem is igazán sokkol a vereség" - mondta a US Openen tavaly győztes amerikai klasszis. Roddick egy évvel ezelőtt a legjobb nyolc között ritkán látható, fordulatos csata után múlta felül a marokkói Junesz el-Ajnauit, az ötödik szettben 21:19-re nyert. Ez is felrémlett a világelsőben a Szafin elleni csata utolsó játszmája előtt. "Egyből 'beugrott' a tavalyi meccs emléke. Most is arra gondoltam: lehet, hogy újabb emlékezetes harc előtt állok." A tengerentúli sztár igyekszik hasznosítani az orosz csillagtól elszenvedett vereség tapasztalatait, természetesen pozitív módon. "A kudarcok sokkal jobban motiválnak, mint a sikerek."

Kapros Anikó most bánhatja igazán, hogy a legjobb 16 között kikapott  Zuluagától, győzelme esetén ugyanis már elődöntősként ünnepelhetnénk. A negyeddöntőben ugyanis hátizomsérülés miatt ki sem tudott állni a kolumbiainak rendeltetett ellenfél, Amélie Mauresmo. "Pokoli fájdalmaim vannak, s az orvosaim azt tanácsolták, ne folytassam" - magyarázta a francia teniszező. "Legalább három hetet ki kell hagynom." A bravúr elmaradásáért egyébként áttételesen a harmadik fordulós magyar rangadót is okolhatjuk, amennyiben ugyanis Kapros nem két "meccset" játszott volna egyszerre Mandula Petra ellen, könnyedén túljuthatott volna a dél-amerikain. De utólag kár bosszankodni, a tény az, hogy Zuluaga újabb fejezetet írt a kolumbiai sporttörténelembe.

Ami a kedd másik női meccsét illeti, az amerikai Lindsay Davenport az első játszmában már 4:0-ra is vezetett az első helyen kiemelt Henin-Hardenne ellen, de a belga játékos kiegyenlített. Ezután Davenportnak három szettlabdája volt, de egyik lehetőséggel sem élt, alapvonalról biztosnak tűnő helyzeteket sem tudott értékesíteni. A második játszmában már biztosan nyert a végső sikerre is esélyes Henin-Hardenne.

Eredmények, negyeddöntők:
férfi egyes:
Agassi (amerikai, 4. kiemelt) - Grosjean (francia, 9.) 6:2, 2:0-nál Grosjean feladta
Szafin (orosz) - Roddick (amerikai, 1.) 2:6, 6:3, 7:5, 6:7, 6:4

női egyes:
Henin-Hardenne (belga, 1.) - Davenport (amerikai, 5.) 7:5, 6:3
Zuluaga (kolumbiai, 32.) - Mauresmo (francia, 4.) játék nélkül

KAPCSOLÓDÓ CIKK