Vágólapra másolva!
A svájci Roger Federer 6:4, 6:1, 6:4-re legyőzte Juan Carlos Ferrerót a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében, így hétfőtől átveszi a hagyományos világranglista első helyét Andy Roddicktól. A női párost az első helyen kiemelt Ruano Pascual, Suarez duó nyerte, Navratilova 59. Grand Slam-elsőségét gyűjtheti be.

Ég és föld. Ennyi volt a különbség a melbourne-i Australian Open férfi egyesének két elődöntője között. Míg csütörtökön a végletekig kiélezett, hihetetlenül izgalmas és színvonalas csatában verte Marat Szafin André Agassit, addig a pénteki meccs után úgy éreztük, akár más elfoglaltságot is kereshettünk volna megtekintése helyett.

Pedig elviekben nagy csatát ígért Roger Federer és Juan Carlos Ferrero ütközete, egyfelől azért, mert ez idáig mindketten parádés formáról tettek tanúbizonyságot (a spanyol géniusz, mondjuk, Arazi ellen már szenvedett egy kicsit), másfelől többé-kevésbé a világelsőségről is döntött mérkőzésük (igaz, Federer akkor is letaszította volna a trónról Roddickot, ha pénteken kikapott volna, ám Ferrero ugyanígy járt volna a döntőben). A zárójeles megjegyzésből már kiderült, a svájci fenomén lépte át a finálé küszöbét, ráadásul meg sem kellett izzadnia a sikerért.

Holott nagyon tud ő teniszezni, kár tagadni, élvezet nézni a játékát, de sajnos pénteken nem nagyon kellett felvillantania páratlan tudását. Ferrero, aki az Australian Open előtti bemutató tornán sima kétszettes verést mért rá, ezúttal nem találta a ritmust, csak az első játszmában tudta tartani a lépést. A briliáns megoldások, persze, nemcsak a spanyolnál számítottak hiánycikknek, ezúttal Federer is a szokottnál halványabb volt, talán ennek köszönhető, hogy az első nagy lehetőség Ferrero előtt adódott: 3:3-nál, a svájci adogatásánál 0-40-et mutatott az eredményjelző, ám Federer ekkor villant, hárította az összes bréklabdát (négyet), majd a játékot is megnyerte. A hispán ettől teljesen összeomlott, 5:4-nél elvesztette adogatójátékát (így a szettet is), s a folytatásban sem tudott nagyon hozzászagolni a meccshez. Kár érte. A találkozó egyoldalúságára jellemző, hogy 89 perc után mehettek is a játékosok az interjúszobába.

Federer takarékon masírozott hát be a döntőbe, de a fejben minimum kétszáz százalékot fejlődő Szafin ellen bizony kevés lesz a Ferrero ellen mutatott produktum. Federer tálentumához ugyanis egyedül az orosz képességei hasonlíthatóak, aki koncentrációs hiányosságai miatt nem emelkedett eddig többszörös Grand Slam-győztesi magasságokba. Melbourne-be azonban teljesen új Szafin utazott el, aki ha formáját állandósítani tudja, méltó riválisa lehet Federernek a világ legjobbja címért folytatott harcban.

A 47 éves Martina Navratilova - az indiai Leander Paes oldalán - bejutott a vegyespáros-küzdelmek döntőjébe, s ha nyer, pályafutása 59. Grand Slam-győzelmét ünnepelheti. A címvédő kettős az elődöntőben a Jonathan Erlich, Liezel Huber izraeli, dél-afrikai duót búcsúztatta két játszmában. A vasárnapi döntőben a Nenad Zimonjic, Jelena Bovina szerb-montenegrói, orosz páros ellen lépnek pályára.

Navratilováék teljesítménye azért is fantasztikus, mert Paes a közelmúltban nagyon keveset játszott, miután augusztusban kórházba került agydaganat gyanújával. Később az alapos vizsgálatok megállapították, "csak" egy élősködő okozta idegrendszeri fertőzésről van szó.

férfi egyes, elődöntő:
Federer (svájci, 2. kiemelt) - Ferrero (spanyol, 3.) 6:4, 6:1, 6:4

női páros, döntő:
Ruano Pascual, Suarez (spanyol, argentin, 1.) - Kuznyecova, Lihovceva (orosz, 4.) 6:4, 6:3

vegyespáros, elődöntő:
Zimonjic, Bovina (szerb-montenegrói, orosz) - Rodriguez, Grande (argentin, olasz) 6:3, 7:6
Paes, Navratilova (indiai, amerikai, 4.) - Erlich, Huber (izraeli, dél-afrikai) 6:4, 6:4

(kd)