Vágólapra másolva!
A Budapest Sportarénában hétfőn 11 órakor a férfiak selejtezőjével kezdődik meg a 2004. évi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság, amelyen 31 ország versenyzői vesznek részt. Az Eb-n a férfiaknál 33, a nőknél 31, a párosok között 17, jégtáncban 24 induló lesz.

Az előzetes nevezésekhez képest az utolsó pillanatban egy svéd és egy horvát hölgy visszalépett, s mivel a horvátok esetében az egyetlen versenyzőjükről van szó, a résztvevő nemzetek száma is csökkent eggyel, 31-re. A két lemondásnak más következménye is van, mégpedig az, hogy elmarad a női verseny selejtezője. A női mezőny ugyanis 31 fős, s kvalifikációt csak 31-nél több induló esetén rendeznek.

Az Eb-mezőny legnevesebbje az olimpiai ezüstérmes, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok orosz Jevgenyij Pljusenko, a férfiaknál ő a topfavorit, a párosok között az ugyancsak címvédő Tatjana Totmanyina, Maxim Marinyin, valamint a korábbi világ- és Európa-bajnok Maria Petrova, Alekszej Tyihonov duó meccselhet az aranyért. "Természetesen" mindkét páros Oroszországból érkezett. Jégtáncban az Eb-bronzos Tatjana Navka, Roman Kosztomarov kettős számít a legnagyobb esélyesnek, de a bolgár Albena Denkova, Makszim Sztavijszkij duó meglepheti.

A nőknél a tavalyi eredmények alapján a vb- és Eb-ezüstérmes Jelena Szokolova a legnagyobb favorit, de az idei produkciók, azaz egészen pontosan a 2003/2004-es szezonban mutatottak alapján már nem ez a helyzet. Az oroszok jelenlegi első számú versenyzője két Grand Prix-viadalon csupán két felejthető 9. helyet szerzett.

A GP-sorozatban ennél jóval többet tett a maga serpenyőjébe az ukrán Liasenko (egy ezüst- és egy bronzérmet), és az Eb-3. Sebestyén Júlia (két bronzot) is! Vagyis ebben a számban nekünk is "kijárna" egy érem, s akár a legfényesebb színű is összejöhetne! A tavalyi Eb-n Szluckaja, Szokolova, Sebestyén volt az első három sorrendje, de Szluckaja a budapesti Eb-t kihagyja.

Ami a magyar csapatot illeti, a nőknél Pavuk Viktória személyében még egy indulónk lesz, a férfiaknál Tóth Zoltánnak, jégtáncban a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettősnek szurkolhatunk. A junior GP-döntőt megnyerő Hoffmannék talán az első tíz közé is bekerülhetnek, ami már nagy siker lenne, az ugyancsak junior Pavuk, valamint a sérüléssel bajlódó Tóth számára a népesebb egyéni mezőnyben a tisztes helytállás lehet a cél.

Fábik Tibor