Vágólapra másolva!
A férfiak versenyében Tóth Zoltán mutatta be elsőként a kűrjét a Budapest Sportarénában zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon, s összességében nem szerepelt rosszul.

A 24 éves magyar bajnok első ugrásának éppen azt a tripla Axelt választotta, amelyet tavaly tanult meg, de idén lágyéksérülése miatt nem gyakorolt, és a rövidprogram során nem is tudott kivitelezni. Most megugrotta, igaz, a végén kifordult belőle. Ezt követően a tripla Lutz - tripla toe-loop kombináció első ugrásában elesett.

A hiba azonban nem szegte kedvét, s a folytatásban több jó ugrást is bemutatott. A háromfordulatosok közül ugyanakkor több csak duplára sikeredett. Előadásmódja ezzel együtt jó volt, lépéskombinációi is sikerültek, a pontozóbírók végül 3,8 és 4,2 közötti értékeket adtak a gyakorlatára.

A hazai versenyző a rövidprogram során elrontott ugrásai miatt nem került a legjobb 24 közé, de versenyben maradt és bemutathatta kűrjét, mert a rendező országot képviseli.