Vágólapra másolva!
Minden várakozást felülmúló izgalmakat, igazi drámát és egy 19 éves francia fiatalember, Brian Joubert győzelmét hozta a budapesti műkorcsolya és jégtánc Eb csütörtök éjszakába nyúló férfi versenye. A kűr során kétszer is eleső nagy esélyes orosz Jevgenyij Pljusenkónak ezúttal be kellett érnie az ezüstéremmel.

Mintha szimatot fogtak volna a műkorcsolyasport hívei, hogy a férfi versenyt semmiképp sem szabad kihagyni. Eddig jobbára csak családi körben pergett az Eb programja, de csütörtök este közel ötezren foglaltak helyet a Budapest Sportaréna lelátóin. A svájciak kolompokkal megerősítve, arcukat pirosra festve, a franciák nemzeti színű cilinderekkel és pom-pomokkal, az oroszok zászlókkal és léggömbökkel vetették be magukat a színes forgatagba. S bár "csak" Európa-bajnokság zajlik nálunk, hogy, hogy nem, még amerikai zászlót lobogtató szurkolókat is láthattunk a nézőtéren.

A kűr utolsó csoportjában elsőként szólított francia Dambier már alaposan feltüzelte honfitársait, többek között egy remek négyfordulatos Salchow-val, valamint hét triplával, s az élre került. Közvetlenül utána jött a rövid program után második helyen álló honfitársa, Joubert, aki még rajta is túltett: rögtön négyfordulatos toe-looppal nyitott, majd ezt később megismételte, de ekkor egy triplát is hozzátett ebből az ugrásfajtából. Ám a flipből, az Axelből, a Rittbergerből, a Lutzból és a Salchow-ból is bemutatott egy-egy triplát. A kűrje tartalmára 5,7-5,9 között, kivitelre 5,5-5,8 között kapott a bíróktól, akik a magas pontszámokat láthatóan tartalékolták a szabadkorcsolyázást élről kezdő Pljusenkónak.

Az Eb legnagyobb sztárjának számító kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok orosz szenzációsan nyitott: négyfordulatos toe-loop, tripla toe-loop, dupla Rittberger hármas kombinációval, ami maga volt a tökély! Ám ezután hatalmas meglepetésre elesett a tripla Axelből! A helyzetet egy tripla Axel, tripla toe-loop, dupla Rittberger, azaz újabb hármas kombinációval akarta menteni, s úgy nézett ki, hogy ez sikerülhet; de pillanatok múlva a tripla flipből is elesett! S ebből a gödörből már nem volt kiút, Joubert mögé került.

Forrás: MTI
Jevgenyij Pjusenko

Az utolsóként szólított, s a harmadik helyről startoló Klimkin még megmenthette volna az aranyat az oroszoknak, de jó kezdés után ő is többször rontott, így a végeredmény felől nem lehetett vita: 1. Joubert, 2. Pljusenko, 3. Klimkin. Ezt megelőzően utoljára éppen negyven éve ünnepeltek a férfiaknál francia győztest: Alain Calmat 1964-ben Grenoble-ben lett Európa-bajnok, de egy évvel korábban, az 1963-as budapesti Eb-n is ő nyert. (Sőt, 1962-ben,Genfben is.) S most díszvendégként van jelen a kontinensbajnokságon.

"Még nem is hiszem el, hogy mi történt, talán majd pénteken!" - lelkendezett Joubert az eredményhirdetés utáni sajtótájékoztatón. "Amikor lejöttem a jégről, örültem, hogy jól sikerült a kűröm, de mivel Jevgenyij utánam következett, s ő nagy bajnok, tudtam, még messze a verseny vége. Imádom Budapestet, kár, hogy a téli olimpiát nem Magyarországon rendezik!" - kiáltotta világgá a francia fiú, aki elmondta még, hogy három nagy terve volt a sportban: Eb-t, vb-t és olimpiát nyerni. Így a jövőben már csak kettőt kell teljesítenie.

Pljusenko szomorúan, de sportszerűen viselte a kudarcát Nem keresett kifogásokat sem, pedig megtehette volna, hiszen köztudott, hogy térdsérüléssel bajlódik, és a márciusi dortmundi vb után megműtik.

"A nyitó kombinációm jól sikerült, és igazából nem tudok magyarázatot adni arra, hogy utána miért hibáztam. A térdemmel most nem volt gond, az edzésen is rendben mentek a dolgok. Ami történt megtörtént, nincs itt a világ vége számomra" - nyilatkozta Pljusenko, majd még hozzátette: "Nekem már sok címem van, és talán Briannak nagyobb szüksége van erre az egyre, mint nekem. Megérdemelten nyert, ez nem is lehet kérdéses."

végeredmény, férfiak:
1. Joubert (francia) 2,6
2. Pljusenko (orosz) 3,0
3. Klimkin (orosz) 5,6
4. Dambier (francia) 7,2
5. Lindemann (német) 12,0
6. Lambiel (svájci) 13,8
...25. Tóth Zoltán 44,6

Fábik Tibor