Vágólapra másolva!
Sebestyén Júlia aranyérmének és az élete első felnőtt világversenyén indult Pavuk Viktória 4. helyének köszönhetően Magyarország három nőt indíthat a következő, 2005. január 24. és 30. között Torinóban sorra kerülő műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon.

Képgaléria a műkorcsolya-Eb-ről

"Viki nagyszerű teljesítményével jövőre már hárman képviselhetjük Magyarországot a kontinensviadalon, s ez is elősegítheti jó szereplésünket, mert így kisebb lesz rajtunk a nyomás. A pontozóbírókra azt hiszem, ezúttal egy rossz szavunk sem lehet, mert mindketten magas értékeket kaptunk" - mondta Sebestyén, az első magyar női Európa-bajnok.

A 22 éves klasszis hozzátette: nagyon jól esett neki a média érdeklődése, ugyanakkor a végén már zavarta, mert úgy érezte, túl nagy nyomás nehezedik rá. Ezt csak két edzője, Száraz András és Jurek Eszter, valamint Vura Márta pszichológus segítségével tudta elviselni.

"Péntek este is velem volt Márti néni, hogy másnap ne blokkoljak le a közönség buzdításától, hanem inkább doppingoljon. Szerencsére ez így is alakult. Amikor a dobogón álltam az 1998-as junior Grand Prix-győzelmemre gondoltam, amelyet még a Budapest Sportcsarnokban arattam."

Sebestyén a márciusi dortmundi világbajnokságról nem nyilatkozott, de mint mondta, hamarosan véget ér az ünneplés és utána keményen fog edzeni, hogy ott is a lehető legjobban szerepeljen.

Felelevenítette, hogy pályafutása eddigi legnehezebb időszaka az volt, amikor 1996-ban és 1997-ben nem korcsolyázhatott, mert lábfejében eltört egy csont. Legszebb emlékét pedig az 1998-as naganói és a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpiáról őrzi, ráadásul utóbbin a legjobb csoportban mutathatta be kűrjét, amit soha nem fog elfelejteni.

A Sebestyén mögött második helyen végző ukrán Jelena Ljasenko kilenc év után nyert ismét érmet kontinensviadalon, ezért érthetően elégedett volt teljesítményével. "Nagyon keményen dolgoztam, hogy a dortmundi bronzérmem után, ismét dobogóra állhassak. Ebben a szezonban most sikerült legjobban a programom. Juli mindkét nap nagyszerűen korcsolyázott, de megpróbálok jobb lenni nála, s ezáltal legyőzni őt."

A tavaly második, most azonban legnagyobb esélyesként Budapestre érkezett, ám végül csak bronzérmes Jelena Szokolova is egyetértett abban, hogy Sebestyén teljesen megérdemelten nyerte meg az Eb-t. "Nagyszerű versenyző és kedves ember. Most ő volt a legjobb. Sajnos engem kisebb sérülés hátráltatott, de a vb-re már jobban fel tudok majd készülni, s remélem, ez az eredményemben is megmutatkozik."

Az európai élmezőnybe óriási meglepetésre élete első világversenyén berobbant Pavuk Viktória ebben a szezonban valószínűleg már csak a hágai junior világbajnokságon indul, aztán az érettségire tanul.