Vágólapra másolva!
A sporttörténelem egyik nagy visszatérését koronázná siker, ha Mike Powell, a férfi távolugrás világcsúcstartója kiharcolná az Egyesült Államok olimpiai csapatába kerülést. A 40 éves atléta, aki az 1991-es tokiói világbajnokságon 895 cm-rel Bob Beamonnak az 1968-as mexikói olimpia óta fennálló rekordját adta át a múltnak, 1997-ben, 33 évesen visszavonult. Egy idő után azonban megunta, hogy rettenetesen elhízott, kemény edzésekbe kezdett, és májusban, a Modesto Relays elnevezésű tervezi újra kezdeni a versenyzést. Végső célja, hogy kiharcolja az athéni részvételt a válogatón.

Powell tavaly ott volt a párizsi világbajnokságon, csakhogy nem versenyzőként, hanem edzőként: az indiai Anju Bobby George trénereként tanítványát a női távolugrás bronzérmének elnyeréséhez segítette. Powell akkor már öt éve edzősködött, bejárta a világot, s végül a fullertoni Cal State egyetemnél kötött ki. Eredetileg ide járt posztgraduális képzésre, sportpszichológus akart lenni, de nem bírt a vérével, edzősködni kezdett, s bekerült az egyetem hivatalos stábjába.

Powell versenyzőkorában három olimpián - Szöulban, Barcelonában és Atlantában - képviselte hazája színeit, s nem is eredménytelenül: 1988-ban és 1992-ben ezüstérmes lett honfitársa, Carl Lewis mögött, 1996-ban azonban lágyéksérüléssel versenyzett, s meg kellett elégednie a számára hatalmas csalódást jelentő ötödik hellyel.

Atlanta után visszavonult, s hamarosan magára szedett huszonöt kilót - 105 kilósra hízott! Egy idő után megundorodott önmagától, s lement az edzőterembe súlyzózni, tornázni. Igen ám, csakhogy hamarosan annyira belejött az edzésekbe, hogy elhatározta: megpróbál ismét ugrani. Első versenye a 2001-es Modesto relay volt, amelyet 807 centis, korához képest remek eredménnyel meg is nyert, majd a 2001-es országos bajnokságon 811 centivel negyedik lett.

Azóta nem versenyzett, de edzésben maradt, s mivel jelenleg nem nyüzsögnek a világklasszis távolugrók az Egyesült Államokban, úgy döntött, hogy megkísérli a kijutást az athéni olimpiára.

Különös egybeesés, hogy az edzések újrakezdésével párhuzamosan Powell tönkrement házassága is rendbe jött. "Én és Casie 1999-ben külön költöztünk, és beadtuk a válókeresetet. Talán a sors akarata volt, hogy a papírok elkallódtak a bíróságon, csak nem akart megjönni az idézés, mire úgy döntöttünk: megpróbáljuk még egyszer. Mármint az együttélést. És olyan jól sikerült, hogy tavaly novemberben megszületett az első gyermekünk."

Ch. Gáll András