Vágólapra másolva!
Csütörtökön a szaunából nyilatkozott Nagy "Csonttörő" János az [origo]-nak, de az első mondata után kiderült: nincsenek súlyproblémái a szombati, Kirkor Kirkorov elleni címegyesítő kisvilágbajnoki döntőre készülő magyar nagypehelysúlyú ökölvívónak - csupán mesterét, Klein Csabát kísérte el az "izzasztóba". A 29 éves, győri születésű bokszoló elmondta: Naseem Hameddel nem foglalkozik, mindig csak a soron következő meccsével törődik, s ezt szombaton, Tapolcán a bolgár öklözővel kell megvívnia.

"November 25-én kezdtem meg a közvetlen felkészülést, egy hónapot pihentem a szolnoki Chacón-meccs óta. Talán életem legjobb formájában vagyok, másfél kilóval több a súlyom a megengedett 58,5 kg-nál, de ezt edzés előtt mértem, könnyen leadhatom" - mondta Nagy János.

Csonttörő elmondta, hogy nem igazán foglalkozik a sajtóban felröppentett hírrel, miszerint a visszatérésre készülő brit Naseem Hameddel is összecsaphat a közeljövőben. "Mindig csak egy meccsel tekintek előre, aki túlságosan messze néz, az könnyen megbotolhat és orra bukhat" - jegyezte meg Klein Csaba tanítványa, a Felix-Promotion öklözője.

Az ellenfél, az amatőr világ- és kétszeres Európa-bajnok bolgár Kirkorov pénteken érkezik Magyarországra, aznap délután négykor lesz Tapolcán a mérlegelés. Addig is keményen edz Nagy, csütörtök délután 12 menetes technikai jellegű edzés, iskolázás szerepelt a programban Klein mesterrel.

Nagy jelenleg 32. a boxrec.com összevont, szervezetektől független világranglistáján, de a WBA-nál negyedik, az IBF-nél tizedik, a WBC-nél pedig tizenkettedik, tehát a világelitbe tartozik.

A tapolcai gála - melynek "Dupla vagy semmi" a fantázianeve - szombat este hétkor kezdődik, és a Nagy-Kirkorov összecsapásra a hatodik, utolsó párban kerül sor, este fél tíz tájban.

Ch. Gáll András