Vágólapra másolva!
Bronzérmet szerzett Boczkó Gábor a Siemens MÁV Tokaj Express budapesti párbajtőr Világkupa-versenyen,. Győzött az orosz Pavel Kolobkov.

Boczkó magabiztosan menetelt, ellenfeleit remek vívással búcsúztatta egészen az elődöntőig, ahol a későbbi győztes Kolobkovval találkozott. Kettejük párharca már csak azért is különlegesnek ígérkezett, mert a legutóbbi két Európa-bajnokság döntőjét éppen ők vívták. A kontinensviadalok fináléja magyar sikert hozott, a vasárnapi Vk-elődöntő viszont nem. Ahogy azonban korábban többször, úgy most is minimális különbség volt a két párbajtőröző között.

Az első három percben csupán két együttes találat esett, majd előbb Boczkó, később Kolobkov vezetett. A harmadik szakasz előtt az orosznál volt az előny, majd a magyar vívó kétszer is két találatnyi hátrányból zárkózott fel. 10-10-nél lejárt a vívóidő, s a sorsolás alapján Kolobkov volt a kedvezményezett. Ezzel az esélyével azonban nem kellett élnie, a végletekig kiélezett ráadáspercben ugyanis - 3 másodperccel a vége előtt - eltalálta Boczkót.

"A nap során végig jól és türelmesen vívtam. Az elődöntőben Kolobkovval nem tudtunk sok újat mutatni egymásnak. Tizenöt tusos asszóban most vert meg először. Annak örülök, hogy Barcelona és Pozsony után sorozatban harmadszor jutottam be Világkupa-verseny nyolcas döntőjébe" - értékelt Boczkó.

Eredmények:
a 64 között:
Boczkó Gábor - Lücke (német) 15-11
Imre Géza - Bossalini (olasz) 15-10
Kulcsár Krisztián - Kuzmics (fehérorosz) 15-4
Kim (koreai) - Fekete Attila 8-7
Li (koreai) - Kovács Iván 15-13
Gorbacsuk (ukrán) - Deák István 15-13
Van Laecke (belga) - Sallai Attila 15-10

a 32 között:
Boczkó - Gorbacsuk 15-7
Imre - Kardolus (holland) 15-11
Kim - Kulcsár 15-12

a 16 között:
Boczkó - Kim 15-12
Kolobkov (orosz) - Imre 15-12

a negyeddöntőben:
Francois Jan (francia) - Marcel Fischer (svájci) 15-14
Sven Schmid (német) - Daniel Strigel (német) 14-13
Pavel Kolobkov (orosz) - Silvio Fernandez (venezuelai) 15-8
Boczkó Gábor - Francesco Martinelli (olasz) 15-11

az elődöntőben:
Schmid - Jan 15-14
Kolobkov - Boczkó 11-10

a döntőben:
Kolobkov - Schmid 15-14

A végeredmény: 1. Kolobkov, 2. Schmid, 3. Boczkó és Jan, 5. Fischer, 6. Strigel, 7. Martinelli, 8. Fernandez.