Vágólapra másolva!
Miskolcon, a Városháza Dísztermében március 11. és 19. között rendezik meg a 12-es kategóriájú nemzetközi nagymesterversenyt.  A "Tehetség és Kurázsi" versenysorozat újabb állomásának megnyitóját és sorsolását szerda délután tartják meg. Az ünnepségen a magyar sakkozás élő legendája, Portisch Lajos ária-és dalestet tart, majd csütörtöktől már az ifjú hazai és külföldi versenyzőkkel csatázik. A sakkfesztivál keretében nemzetközi mesterversenyt és nyílt tornát is szerveznek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sakkszövetség decemberben alakult újjá, s az elnökség három hónap alatt sikeres rendezvények egész sorát szervezte meg, illetve nyújtott segítséget a szervezéshez. Miskolc az önkormányzat jelentős anyagi támogatásával a XII-es kategóriájú nagymesterverseny és a kísérő események megrendezésével kilép a nemzetközi porondra is.

A tavalyi budapesti és a novemberi nagykanizsai "Tehetség és Kurázsi" torna után Észak-Magyarország fővárosában kapnak újabb lehetőséget sakkozásunk ifjú tehetségei nagymesteri norma teljesítésére, tapasztalatszerzésre.

A verseny nagy sztárja Portisch Lajos, az 1978-as Buenos Aires-i sakkolimpián aranyérmes válogatott éltáblása, a hússzoros olimpikon, nyolcszoros világbajnokjelölt, kilencszeres magyar bajnok nagymester. Sakkozásunk élő legendája a torna szerdai megnyitóján másik nagy szenvedélyének, az éneklésnek is hódolhat, ária-és dalestet tart, csütörtöktől már a pontvadászaton vesz részt.

Részvételének érdekessége, hogy egyéni nemzetközi versenyen már nagyon régen játszott, a meghívás elfogadása azt jelzi, hogy ambíciója változatlan, s ellentétben jóval fiatalabb vetélytársainál, akik inkább a számítógépes felkészülésben jeleskednek, saját intuíciójában, kreativitásában bízik.

Az októberi sakkolimpián szereplő magyar válogatottba kerülésért küzd Varga Zoltán és Gyimesi Zoltán, a Miskolc SSC két kitűnősége. A bledi sakkolimpián ezüstérmes csapat tagja, Gyimesi a feladatra a franciaországi Cappele-la -Grande-on megrendezett nyílt versenyen holtversenyes elsőségével "melegített."

Az ukrán nagymester, Goloscsapov Élő-pontszáma tiszteletet parancsoló, a román Nevednichyt jól ismerjük, hiszen vendégjátékosként a Paksi Atomerőmű együttesében játszik. A másik öt résztvevő nemzetközi mester. A tavalyi budvai korcsoportos Európa-bajnokságon Balogh Csaba bajnok lett, már teljesítette a nagymesteri cím megszerzéséhez szükséges három normát, de annak elismeréséhez még kevés az Élő-pontja, ennek alsó határa 2500 pont.

Antal Gergely a nagykanizsai tornán nagy eséllyel pályázott a normateljesítésre, de az utolsó fordulóban agyonnyert állást elremizett. A békéscsabai Erdős Viktor sokak nagy kedvence, Balogh Csabához hasonlóan tavaly tagja volt a Balatonlellén megrendezett U18 csapat Eb-n, és a törökországi U16 csapat-világbajnokságon aranyérmes válogatottunknak. Az ukrán Firman és a német Prusikin is normára áhítozik, ami 9 játszmából 5,5 pont.

A fordulókat naponta 14 órától - sajtóbarát időpontban - játsszák. Időbeosztásként a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságára javasolt kontrollt próbálják ki, 90-90 perc az első 40 lépésre, illetve 15-15 perc a játszma befejezéséig, lépésenként mindkét periódusban 30 másodperces ráadással. A versenyt az interneten élőben is közvetítik, a torna látványos honlapja a Lakmed Bt.-t dicséri.

A nemzetközi sakkvilágban az egyik legkedveltebb honlap, a londoni Chesscenter.com is beharangozta a nagymesterversenyt. A látogatók nemcsak a versennyel kapcsolatos információkat gyűjthetik be, követhetik a partikat, hanem a szponzorok lógóira klikkelve Miskolc és a megye látványosságaival is megismerkedhetnek.

A nagymesterverseny résztvevői:
Portisch Lajos (2573)
Goloscsapov Alekszander (ukrán, 2572)
Varga Zoltán (2564)
Gyimesi Zoltán (2553)
Nevednichy Vladislav (román, 2548)
Firman Nazar (ukrán 2526)
Prusikin Michael (német 2519)
Antal Gergely (2498)
Erdős Viktor (2468)
Balogh Csaba (2456)

Verőci Zsuzsa