Vágólapra másolva!
Szombaton kezdődik Monte-Carlóban a 13. Amber verseny. A világranglista első 15 helyezettjéből tízen játszanak. A szupernagymesterek körében rendkívül népszerű tornán a 12 résztvevő kétjátszmás páros mérkőzéseken méri össze erejét, egy-egy rapid, illetve "vakon" vívott partiban. Lékó Péter negyedszer szerepel a viadalon, többek között Kramnyik, Anand, Szvidler, Topalov, Shirov, Morozevics  társaságában.

Az 1992-ben kezdődött versenysorozat eddigi legerősebb tornájára kerül sor. A sakkvilág elitjének kedvelt versenye 19-es kategóriájú, 2720-as Élő-átlagú. A résztvevők névsora káprázatos. A világranglista első tíz helyezettjéből heten játszanak. Lékó Péter negyedszer vág neki a különleges megmérettetésnek, ahol "vakon", illetve rapid partiban mérkőzik meg riválisaival.

Első számú nagymesterünk remekül kezdte az esztendőt, a januári Corus, majd a linaresi szuperversenyen is a második helyen végzett, áprilistól ismét negyedik lesz a világranglistán a nagy hármas, Kaszparov, Kramnyik és Anand mögött. Lékó 2002-ben harmadik volt az összesítésben, tavaly holtversenyben második lett.

Az 1992-ben kezdődött sorozat eddigi egyetlen versenyéről sem hiányzott Vaszilij Ivancsuk és Ljubomir Ljubojevic. Az ukrán nagymester nyerte az első, a szerb-montenegrói sakkozó a második tornát. A klasszikus sakkozás világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik 1996-ban és 1999-ban egyedül végzett az élen, 1998-ban a spanyol Alekszej Shirov, 2001-ben a bolgár Veszelin Topalov társaságában győzött.

Az orosz világelső meglepően gyengén muzsikált 2002-ben, csak a nyolcadik helyen végzett a 12 fős mezőnyben, tavaly holtversenyben negyedik lett, illetve "vakon" eredményesen sakkozott.

Szegedi segítség Lékónak
Szeged kétmillió forinttal támogatja Lékó Péter világbajnoki felkészülését, s a következő hónapokban több rangos sakkeseménynek ad otthont - jelentette be Botka László polgármester. A Tisza-parti városban élő nagymester szeptember 25. és október 18. között ül majd asztalhoz az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen a klasszikus sakkvilágbajnoki címért. A világranglista negyedik helyezettje előzőleg, május 9-én az Európa Nap alkalmával szimultánt ad, s ekkor avatják fel a Maróczy-teret. A szegedi születésű Maróczy Géza az első sakkolimpián győztes csapat éltáblása volt. Júliusban Szeged-kupára kerül sor, amelynek keretében először mérkőzik meg egymással az olimpiai bronzérmes lengyel és az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar női válogatott.
(MTI)


A korábbi győztesek közül csak Anatolij Karpov (1995) nem játszik, és a torna egyszemélyes támogatója, a sakkszeretetéről ismert holland bankár, J.J. van Oosterom két helyen változtatott tavalyi mezőny összetételén, Almási Zoltán és Ljubomir Ljubojevic helyett az orosz Peter Szvidlert és a spanyol Francisco Vallejo Ponst látja vendégül. Március 24-én és 29-én szabadnap lesz a tornán, amelynek teljes díjalapja 193 ezer 250 euró.

A játszmákra a nagymesterek 30-30 perces gondolkodási időt kapnak, a "vakon" játszott partik során a nagymesterek a számítógép monitorján csak az üres sakktáblát látják, a lépést az egér segítségével teszik meg. A nagy érdeklődéssel várt viadalt interneten élőben is követhetik a sakkrajongók.

a verseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2777), Viswanathan Anand (indiai, 2766), Peter Szvidler (orosz, 2747), Alekszej Shirov (spanyol, 2736), Veszelin Topalov (bolgár, 2735), Alekszander Morozevics (orosz, 2732), Lékó Péter (magyar, 2722), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2716), Jevgenyij Barejev (orosz, 2714), Borisz Gelfand (izraeli, 2709), Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2663), Loek Van Wely (holland, 2617).

Harmadszor nyerte az összetett versenyt az indiai exvilágbajnok, Viswanathan Anand. Linaresi káprázatos első helyezése után remek hangulatban sakkozott Lékó Péter, aki a sereghajtó Ljubomir Ljubojevic ellen fölényes állást vesztett el, ami végül megfosztotta őt a jól megérdemelt tornagyőzelemtől.

az összetett verseny végeredménye:
1. Viswanathan Anand (indiai, 2753) 14,5 pont
2-3. Lékó Péter (magyar, 2736) és Alekszander Morozevics (orosz, 2678) 13,5
4-5. Veszelin Topalov (bolgár, 2743) és Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2807) 13
6. Borisz Gelfand (izraeli, 2700) 12
7. Alekszej Shirov (spanyol, 2723) 11,5
8. Jevgenyij Barejev (orosz, 2729) 11
9. Almási Zoltán (magyar, 2676) 9,5
10. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2699) 9
11. Loek Van Wely (holland, 2668) 8
12. Ljubomir Ljubojevic (szerb-montenegrói, 2570) 3,5

a "vak" verseny végeredménye:
1. Kramnyik 8 pont, 2-3. Morozevics és Anand 7, 4. Gelfand 6,5, 5-6. Lékó Péter és Topalov 6,7. Shirov 5,5, 8-10. Ivancsuk, Almási Zoltán és Van Wely 5, 11. Barejev 3, 12. Ljubojevic 2 pont.

a rapid verseny végeredménye:
1. Barejev 8 pont, 2-3. Anand és Lékó Péter 7,5, 4. Topalov 7, 5. Morozevics 6,5, 6. Shirov 6, 7. Gelfand 5,5, 8. Kramnyik 5, 9. Almási Zoltán 4,5, 10. Ivancsuk 4, 11. Van Wely 3,12. Ljubojevic 1,5 pont.

Verőci Zsuzsa