Társoldalunk:

Federer nem tud hibázni

Folytatta menetelését Roger Federer a 2,8 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán: a svájci géniusz ezúttal a Hewitt-verő Juan Ignacio Chelát intézte el amolyan ujjgyakorlat gyanánt, a bemutató alatt mindössze három játékot veszített. Az elődöntőben viszont megizzadhat, ellenfele a közönség által űzött-hajtott André Agassi lesz.

Ha Roger Federer idei Indian Wells-i szereplését szeretné minősíteni valaki, javasoljuk, üsse fel a magyar szinonima szótárt, s a lenyűgöző, hihetetlen, csodálatos, stb. címszavaknál kezdjen el keresgélni. Mindegyik jelző passzolni fog a svájci világelső játékára, aki egészen ihletett formában teniszezik Indian Wellsben.

Mást ne mondjunk: a sivatagban eleddig négy mérkőzést játszott, s nemhogy játszmát, gémet is alig veszített. Szám szerint tizenötöt, legutóbb a kétszeresen is címvédő (tavaly és tavalyelőtt is nyerő) Lleyton Hewittot kiejtő Juan Ignacio Chelát hagyta helyben. Pedig az argentin nagyon igyekezett, még arra is képes volt, hogy a tornán elsőként elvegye ellenfele adogatását, ám ez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. Federer tükörsima 6:2, 6:1-gyel jutott be az elődöntőbe, ahol őelőtte még egyetlen svájci sem járt.

Nem túlzás, tényleg nehéz teljesítményét jelzőkkel minősíteni, a statisztikai adatok kedvelőinek annyit: idén huszonegy meccséből húszat megnyert, s ha a tavalyi évet is nézzük, utóbbi 26 találkozójából 25-ön nem talált legyőzőre. Elképesztő, vagy legalábbis valami olyasmi.

Az elődöntőben ettől függetlenül alaposan megizzadhat, ugyanis az amerikai közönség által hajtott André Agassi lesz az ellenfele. Az ötödik helyen kiemelt "André" szintén egy argentint (jelesül Guillermo Coriát) vert meg, 6:4, 7:5-ös győzelmét 13395 néző látta. Agassi ez idáig ötször találkozott Federerrel, háromszor megverte, kétszer kikapott tőle. Mindkét vereségét a tavalyi Mesterek Kupáján szenvedte el (a másodikat a döntőben), azaz nem kétséges, melyikük az elődöntő esélyese...

ATP-torna, Indian Wells (2,8 millió dollár, kemény pálya), negyeddöntő:
Federer (svájci, 1. kiemelt) - Chela (argentin, 32.) 6:2, 6:1
Agassi (amerikai, 5.) - Coria (argentin, 4.) 6:4, 7:5

WTA-torna, Indian Wells (2,1 millió dollár, kemény pálya), negyeddöntő:
Henin-Hardenne (belga, 1.) - Kuznyecova (orosz, 12.) 6:4, 7:5
Miskina (orosz, 4.) - Martinez (spanyol, 11.) 7:6, 2:6, 6:3

(kd)

KAPCSOLÓDÓ CIKK