Vágólapra másolva!
A világranglistán jelenleg 42. Mandula Petra és Kapros Anikó (47.) sem vállalta a játékot a magyar nőitenisz-válogatottban, amely hétfőtől Athénban lép pályára a Fed-kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjában.

"Komoly gondjaim vannak" - mondta a témában tartott budapesti sajtótájékoztatón Temesvári Andrea, Fed-kupa-kapitány. "Egyrészt örülök Petra sikereinek, másrészt szomorú vagyok, mert pénteken éjszaka beszéltem vele, és csuklófájdalmaira hivatkozva nem vállalta a játékot. Mandula a charlestoni tornán bejutott a legjobb nyolc közé, miután legyőzte a volt világelső Capriatit, s azt hiszem, nem kell kommentárt fűznöm a döntéséhez. Kapros Anikó érettségire készül, ezért mondta le a szereplést. Igaz, a hétvégén kezdődő Budapest Grand Prix-n már játszani fog."

Temesvári elmondta, hogy Czink Melinda (65.) és Marosi Katalin (194.) utazik szombaton a görög fővárosba. A frissen behívott Nagy Kyra (170.) jelenleg a portugáliai Estorilban szerepel, s onnan repül Athénba. A negyedik játékos Gubacsi Zsófia (196.) vagy a világranglistán még nem szereplő Szávay Ágnes lesz.

A sorsolásra vasárnapra kerül sor, a válogatottak két-két négyes, illetve hármas csoportban játszanak hétfőtől péntekig, majd a győztesek és a második helyezettek szombati párharcában dől el, mely négy válogatott küzdhet júliusban a Világcsoportba jutásért.