Vágólapra másolva!

Kikapott Ukrajnától Fed-kupa-csapatunk

A magyar nőitenisz-válogatott jövőre is a Fed-kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjában szerepel, mert a görögországi torna rájátszásában 2-0-ra kikapott Ukrajnától, így nem léphet pályára júliusban a Világcsoportba kerülésért.

A magyar csapat egy évvel ezelőtt éppen az ukránok ellen harcolta ki a később Argentínában elveszített osztályozó lehetőségét, s most visszavágott az ellenfél. Pedig az elmúlt években háromszor találkozott a két csapat, s mindig magyar siker született.

Az első találkozón Nagy Kyra a nyitó szettben 0:2-ről még egyenlített, de a 12. játékban újra elvesztette az adogatójátékát úgy, hogy Jelena Tatarkova játszmalabdájánál kettős hibát ütött. A folytatást jelentő második szett simább volt.

Ezután Czink Melindának azért kellett küzdenie, hogy a páros döntsön a továbbjutásról. Egy éve szintén Julia Bejgelcimmerrel találkozott, és akkor két játszmában kikapott, de azóta több mint száz helyet javított világranglista-helyezésén, és ez alapján ő volt az esélyesebb.

Az első szettet ennek megfelelően 0:2-ről fordítva 6:3-ra nyerte, de az athéni napsütésben fokozatosan fáradt az okosan teniszező ukrán ellen, így a döntő játszmában hiába küzdött (0:3-ról 2:3), a vége vereség lett. A párost már nem is játszották le.

Fed Kupa, Euro-afrikai zóna I. csoport, rájátszás az osztályozóért:
Ukrajna-Magyarország 2-0
Tatarkova-Nagy 7:5, 6:2
Bejgelcimmer-Czink 3:6, 6:3, 6:2