Vágólapra másolva!
Többek között olyan világsztár teniszezőket kellett kimenekíteni egy római szállodából, mint Andy Roddick vagy Marat Szafin, ugyanis tűz ütött ki az épületben.

A balesetben hárman életüket vesztették. Nicola Arzani, a hétfőn kezdődő torna kommunikációs igazgatója elárulta, hogy a játékosok nagyon megijedtek, de szerencsére senki sem sérült meg közülük.

Szombaton hajnali öt órakor evakuálták az ötcsillagos hotel lakóit, akiknek utána több órán át az utcán kellett várakozniuk, majd ideiglenesen az osztrák nagykövetségen helyezték el őket, végül pedig délelőtt visszatérhettek eredeti szálláshelyükre.

Az orosz Szafinnak a felfordulás során elveszett valamennyi ütője, így ő szombaton nem tudott edzeni. Arzani azt nem tudta megmondani, hogy a torna résztvevői közül hányan tartózkodtak a szállodában, de az biztos: a világranglistán második amerikai Roddick, illetve Szafin mellett az argentin Mariano Zabaleta és a fehérorosz Max Mirnyij is az evakuáltak között volt.

A szakértőknek a tűz okát még nem sikerült kideríteniük.