Társoldalunk:

Bacrot páros sakkmérkőzésen legyőzte Szokolovot

Az ötszörös francia bajnok Etienne Bacrot szülővárosában, Albertben hatjátszmás páros mérkőzést játszott a hollandok legjobbjával, az egykori bosnyák olimpikon Ivan Szokolovval. A 21 éves francia nagymester két partiban nyert, egyszer kapitulációra kényszerült három döntetlen mellett. A nehéz csatában kivívott 3,5-2,5-ös győzelme jól szolgálta felkészülését az idei versenyeire.

A sakktörténelemben páratlan sorozattal tavaly ötödször lett francia bajnok Etienne Bacrot. Töretlenül fejlődő pályafutását régóta követjük, hiszen első kimagasló sikerét 1993-ban, Szombathelyen érte el, a korcsoportos Európa-bajnokságot a 10 évesek versenyét kilenc játszmából elért 8,5 ponttal nyerte meg, majd Pozsonyban a világbajnokságon sem volt igazi riválisa.

A szegedi korcsoportos világbajnokságon 1994-ben a 12 évesek mezőnyében "csak" második lett, az örmény Aronyian előzte meg. A bronzérmes a jelenlegi FIDE világbajnok, Ruszlan Ponomarjov volt, míg az orosz Alekszander Griscsuk kénytelen volt beérni a 14. hellyel. Egy évvel később Etienne már világbajnoki címet szerzett, s egyre jobb meghívásokat kapott, 1996-ban már a sakkvilág akkori legfiatalabb nagymestereként ünnepelték, Lékó Pétertől vette át a stafétabotot.

A francia tehetséget irigylésre méltóan kitűnően menedzselik, 1995-ben Cannes-ban rendeztek először számára hatjátszmás páros mérkőzést, az olasz Godena 5-1-re alaposan elpáholta. Egy évvel később Bacrot szülővárosában, Albertben a veterán orosz exvilágbajnok, Szmiszlovval csatázott, és 5-1-es győzelmet aratott, a jereváni sakkolimpián bemutatkozott a francia válogatottban.

A svájci Korcsnoj volt már nehezebb ellenfél volt, a rutinos nagymester 4-2-re nyert. Bacrot 1998-ban a németek világbajnok-jelöltjével, Hübnerrel mérkőzött meg, az első három partiban hazai pályán játszott, majd Berlinben fejezték be a meccset, Etienne 3,5-2,5-re győzött. A szlovén Beljavszkij volt a következő akadály, minimális vereség a vége. Az angol Short sem kegyelmezett a titánnak, 4-2-vel utazhatott el Albertből. Két vereség után ismét sikerélmény, az izraeli Gelfand ellen öt döntetlen mellett egy győzelemmel Bacrot diadalmaskodott. Tavaly meglepetésre nem rendeztek összecsapást, idén a holland Szokolovra esett a választotás. 

A mérkőzés a szláv védelemben hozott nagy elméleti párharcot, négyszer is megjátszották, ellenkező színelosztással is. Az első nyerést Bacrot könyvelhette el, sötéttel büntette meg a tulipánosok első számú sakkozóját, majd Szokolov a negyedik játszmában egyenlített világossal. Bacrot az ötödik partiban ismét e4-gyet húzott, Szokolov pedig nem az általa oly sokszor sikerrel játszott Csigorin változatra szavazott. Bacrot támadáshoz jutott, s megszerezte második győzelmét, s ez a végső diadalt jelentette számára.

Etienne Bacrot (francia, 2675) - Ivan Szokolov (holland, 2690) 3,5 - 2,5 (döntetlen, 1 - 0, döntetlen, 0 - 1, 1 - 0, döntetlen)

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK