Társoldalunk:

Szafin legyőzte Grosjeant Hamburgban

Marat Szafint nem zavarta különösebben, hogy a 2,4 millió euró összdíjazású németországi tenisztornán, a Mester-sorozat ötödik viadalán a nyolcadik helyen kiemelt Sebastien Grosjean ellen kellett bemutatkoznia, pedig jelenleg 21. a hagyományos világranglistán, vagyis sokkal könnyebb riválist is kaphatott volna. Az orosz klasszis két szoros szett után győztesként foghatott kezet a francia teniszezővel.

A korábban kétszer is a döntőig menetelő orosz csillag az első játszmában 0:3-ról, két szettlabdát hárítva, a tie-breakben pedig 1-5-ről fordított. Szafin nyolcadszor találkozott Grosjeannal, s hatodszor bizonyult jobbnak.

Újabb meglepetést okozott Florian Mayer: a hazai közönség előtt szereplő húszéves játékos három játszmában legyőzte a 15. helyen kiemelt cseh Jiri Novakot. A fiatal tehetség, aki egy hónapja az estorili viadalon egészen az elődöntőig jutott, s már 81. a világranglistán, szabadkártyával került a főtáblára.

Könnyen elképzelhető, hogy újabb spanyol klasszis tűnt fel: a mindössze 18 éves Nicolas Almagro ugyanis kis híján legyőzte a végső győzelmere is esélyesnek tartott, a világ legjobb salakpályás teniszezői közé tartozó Guillermo Córiát. Az argentin teniszező legutóbb tavaly júniusban, 27 meccsel ezelőtt kapott ki a leglassabb felületen. A tinédzser fejlődéséről sokat elárul, hogy nemrég még 10 ezer dolláros ITF-future versenyeken szerepelt, ehhez képest most már 133. a hagyományos világranglistán, ezzel 19. a spanyolok között.

Az 1. fordulóban (a 32 közé jutásért):
Mayer (német) - Novak (cseh, 15.) 7:6 (7-5), 3:6, 6:4
Lapentti (ecuadori) - Volandri (olasz) 6:4, 6:1
Szargszjan (örmény) - Davigyenko (orosz) 6:2, 6:4
Labadze (grúz) - Chela (argentin) 6:0, 3:6, 7:6 (7-1)
Haas (német) - Spadea (amerikai) 6:0-nál Spadea combizomsérülés feladta
Horna (perui) - Clement (francia) 6:2, 6:3
Szafin (orosz) - Grosjean (francia, 8.) 7:6 (8-6), 7:5
O. Rochus (belga) - Srichaphan (thaiföldi, 11.) 6:3, 6:4
Robredo (spanyol, 16.) - Dupuis (francia) 6:2, 6:0
Martin (spanyol) - Arazi (marokkói) 4:6, 6:2, 6:2
Cória (argentin, 2.) - Almagro (spanyol) 3:6, 6:4, 7:5
Portas (spanyol) - Corretja (spanyol) 7:5, 6:4
Johansson (svéd) - Philippoussis (ausztrál, 10.) 7:6 (7-5), 6:1
Verdasco (spanyol) - Canas (argentin) 7:6 (7-3), 7:6 (9-7)
Hrbaty (szlovák) - Ascione (francia) 2:6, 6:3, 6:4
Knowle (osztrák) - Ginepri (amerikai) 6:1, 6:3
Saretta (brazil) - Abel (német) 7:6 (7-4), 7:6 (7-3)

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK