Vágólapra másolva!
A hazai csapatbajnokságban régen szorongatták meg úgy a huszonötszörös BEK-győztes Statisztika női asztaliteniszezőit, mint szombaton a BSE tette; de ezzel együtt a Marczibányi tériek nyerték a döntő második mérkőzését is, mégpedig 7-6-ra, s kettős győzelemmel szerezték meg 36. bajnoki címüket.

Tavaly a klubcsapatok Szuperligájában a Postás nagy meglepetésre legyőzte a Statisztikát, amely akkor hosszú évek sikerszériája után vesztette el a magyar csapatokkal szembeni veretlenségét, idén pedig a BSE okozott nehéz perceket a Marczibányi térieknek. Már a bajnoki döntő első felvonásán, idegenben is meglépett 4-2-re, de a "Stat" ezután zsinórban öt meccset nyert, s így 7-4-re diadalmaskodott a hét győzelemig tartó összecsapáson. S a szombati visszavágón már a bajnoki címért játszhatott. A BSE pedig a "túlélésért", hiszen a kiírás értelmében 1-1-es döntetlen esetén harmadik csapatmérkőzés következett volna a jobb összesítéssel záró együttes otthonában.

A Szamos utcai visszavágón ugyanazok játszottak, akik az első találkozón, azaz a Statisztika Boros Tamara (horvát), Fazekas Mária, Póta Georgina, Molnár Zita, a BSE Braun Éva, Anna Iszajeva (orosz), Kornelia Vaida (horvát), Demeter Erzsébet összeállításban állt asztalhoz. Nyitásként a Boros, Póta duó az első játszmában 11-2-re kiütötte a Braun, Iszajeva kettőst, ám a BSE párosa 3:1-re fordított, majd az első egyesben Vaida nyert Fazekas ellen, vagyis a hazaiak 2-0-ra elhúztak. Ezután azonban négy vendégsiker következett - Boros Iszajevát, Molnár Demetert, Póta Braunt, Boros Vaidát verte -, s ekkor, 4-2-es Statisztika-vezetésnél nem úgy tűnt, hogy különösebben izgalmas lesz a végjáték.

Braun ugyan legyőzte Molnárt, de Póta nyert Iszajeva, Fazekas pedig Demeter ellen, s 6-3-as állásnál a vendégek karnyújtásnyira kerültek a végső győzelemhez. Mi több, Póta az első két játszmát meg is nyerte Vaida ellen, de a horvát légiós - aki válogatottbeli társához, Boroshoz, valamint Fazekashoz hasonlóan kiharcolta az olimpiai részvételt - parádés produkcióval a maga javára fordította a mérkőzést. Ezután Molnár sem bírt Iszajevával, a lázas betegen játszó Fazekas pedig nem állt ki Braun ellen, vagyis a csapattalálkozó 6-6-ra alakult!

Ám a helyzet csak látszólag volt drámai, hiszen mindenki tudhatta, hogy már csak a Boros-Demeter mérkőzés van hátra, ami az egész csapattalálkozó legsimább összecsapásának ígérkezett. A Statisztika első számú játékosa játszott a BSE negyedik játékosával, de még tényszerűbb, ha azt mondjuk: a világranglista jelenlegi kilencedik helyezettje a magyar ranglista ötvenegyedikje ellen. Boros győzelme természetesen egy pillanatig sem lehetett kétséges, vagyis a Statisztika 7-6-ra nyert, s begyűjtötte a 36. bajnoki címét, de a BSE-nek is kijár a maximális elismerés, mert a hajszálpontosan három órás meccsen igazán nem adta olcsón a bőrét.

"Fazekas Marcsi reggel hívott telefonon, mondta, hogy lázas beteg, és ez eleve nem volt kedvező előjel a számunkra. A csapatból a többieknek erről nem is szóltam, nehogy pánik törjön ki... Ugyanakkor a BSE a közelmúltban háromszor is legyőzte s Postást, igazán jó játékerőt képvisel, s tudtuk, hogy nem lesz könnyű ez a döntő. És bizony be is igazolódott, mert ez tényleg nem volt az" - nyilatkozta Fülöp István, a Statisztika vezetőedzője.

nőiasztalitenisz-csapatbajnokság, döntő, második mérkőzés
Statisztika - BSE 7-6
Boros, Póta - Braun, Iszajeva 1:3 (2, -8, -7, -8)
Fazekas - Vaida 1:3 (10, -6, -5, -7)
Boros - Iszajeva 3:2 (8, -8, -5, 5, 3)
Molnár - Demeter 3:0 (8, 6, 6)
Póta - Braun 3:2 (7, -6, 11, -9, 7)
Boros - Vaida 3:1 (6, -8, 5, 5)
Molnár - Braun 1:3 (-9, -8, 5, -7)
Póta - Iszajeva 3:2 (8, -8, 10, -5, 8)
Fazekas - Demeter 3:0 (10, 4, 6)
Póta - Vaida 2:3 (9, 6, -7, -4, -8)
Molnár - Iszajeva 2:3 (-8, -9, 8, 9, -9)
Fazekas - Braun 0:3 - játék nélkül
Boros - Demeter 3:0 (5, 4, 6)

A Statisztika kettős győzelemmel nyerte meg a 2003/2004-es magyar bajnokságot.

Fábik Tibor

[origo]