Társoldalunk:

Shirov félpontos előnnyel vezet a szarajevói tornán

Szarajevóban már öt fordulót lejátszottak a hagyományos nagymesterversenyen. A "Bosna" 2004 viadal 15-ös kategóriájú, a spanyol Alekszej Shirov remekül rajtolt, mindössze egy döntetlent engedélyezett riválisainak. A torna eddigi meglepetése az angol Nigel Short gyenge formája. Kettős vereséggel indult, majd három remivel folytatta szereplését. A címvédő holland Ivan Szokolov egyelőre a remikirály. Az első öt forduló 25 partjából 13 dőlt el.

Szarajevóban 1957-ben rendeztek először sakkversenyt, majd 1989-ig szinte évenként követték egymást az egyre rangosabb viadalok. A magyar sakkozás élő legendája, Portisch Lajos és a jugoszlávok legendás bajnoka, Szvetozár Gligoric 1962-ben holtversenyben lett első. Egy esztendő múlva nagymesterünk már egyedül nyerte a tornát. 1972-ben Szabó László aratott szenzációs győzelmet, Petroszjan és Keresz előtt végzett az élen.

1978 óta a szarajevói tornákat a Bosna Sakk-klub szervezi. 1979-ben Faragó Iván holtversenyben nyert. Emlékezetes magas pontszámmal, nagy fölénnyel 1982-ben a az egykori ukrán, most már szlovén színekben játszó Beljavszkij győzött. 1984-ben már 12-es kategóriájú tornát rendeztek, Korcsnoj és Timman holtversenyben végzett az élen. Két évvel később ismét Portisch Lajos győzött, igaz a dicsőséget meg kellett osztania Pszahisszal és Georgijevvel. Nikolic, majd Dorfman nevét örökítette meg győztesként a sakktörténelem.

A balkáni háború szörnyű esztendői következtek, de a sakkozók számára csak egyetlen csatamező létezett. Legendák keringtek arról, hogy működött a legnehezebb pillanatokban is a sakk-klub. A Bosna Sakk-klub túlélte a megpróbáltatásokat és 1994-ben Kaszparovval az éltáblán megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-Kupáját. A hagyományos májusi ünnepségeken 1998-tól már a sakk is főszerepet kapott, Korcsnoj győzött a 15-ös kategóriájú tornán. 1999-ben Kaszparov részvételével a versenyek történetének legerősebb viadalát rendezték meg, a tíz résztvevős, 19-es kategóriájú szuperversenyen a világbajnok győzött, sikerét megismételte négy éve is. Távollétében 2001-ben a 16-os kategóriájú tornán bolgár versenyfutás zajlott az elsőségért, az esélyesebb Topalov végül kénytelen volt átengedni a dicsőségét Georgijevnek.

A sakktörténelem furcsa fintoraként két éve a cseh (a bledi sakkolimpián már szlovák) Szergej Movszeszian másodszor is megfosztotta Alekszej Shirovot a tornagyőzelemtől. Négy éve Garri Kaszparovnak "kaparta ki a gesztenyét", 2002-ben győzelme saját elsőségét jelentette. A tavalyi 16-os kategóriájú tornán a holland színekbe átigazolt Ivan Szokolov végzett az élen, fél ponttal előzte meg a 6 pontos holtversenyes második Movszesziant, Shirovot és az üzbég Kaszimdzsanovot, valamennyien megőrizték veretlenségüket.  A Bosna Sakk-klub az elmúlt öt során 2001-ben és a tavalyi viadalon nem lett Európa legjobb klubcsapata. 1999-ben és 2000-ben az orosz Jevgenyij Barejevvel az éltáblán nyertek, két éve Kallitheában az angol Michael Adams vezette győzelemre az együttest. Krétán Barejevvel és Shirovval az éltáblákon óriásit betliztek, a második helyre rangsorolt gárda csak 16. lett.

Az idei verseny immár a 34., ezúttal 15-ös kategóriájú, a tavalyi mezőnyhöz képest négy új név szerepel a meghívottak listáján. Az angol Nigel Short 1993-ban a PCA világbajnoki döntőn Kaszparovval mérte össze erejét, a budapesti Tehetség és Kurázsi versenyen elért győzelme után azt remélte, hogy ismét felfigyelnek rá a szuperversenyek szervezői. Az angol nagymester a 2700 Élő-pontosok klubjának tagja lett, de Szarajevóban kettős vereséggel rajtolt, majd három remivel folytatta szereplését. Egyelőre a spanyol Shirov mutatja a legjobb formát, annyi balszerencse után már nagyon szeretné végre tornagyőztesként befejezni szereplését. Félpontos előnnyel vezet, de még három nehéz játszma vár rá. A vasárnapi szabadnap után világos lesz Bologannal szemben, majd sötét Movszesziannal. Világossal be kell gyűjtenie Predojevic ellen a pontot, és a záró fordulóban Shorttal vív majd rangadót. A címvédő Szokolov három döntetlennel indult, majd szép skalpot gyűjtött be, a tavalyi év meglepetésemberét, a moldáviai Bologant győzte le. Az első öt forduló izgalmas küzdelmeiben 13 parti dőlt el, hárman még veretlenek, négyen nyeretlenek.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK