Vágólapra másolva!
Az Európai Úszó Liga (LEN) elkészítette a május 16-án véget ért madridi kontinensbajnokság mérlegét, a négy külön kiemelt versenyző között említve Cseh Lászlót, a magyar csapat legjobbját, aki egyike volt az Európa-bajnoki csúcsot döntő úszóknak. A 27. Eb-n a vegyesváltóval harmadik, 100 m háton és 400 m vegyesen győztes Turi György-tanítvány az utóbbi számban nyert új rekordot jelentő 4:12.86 perces idővel.

A LEN összegzése megerősíti, hogy részvételi csúcsot is regisztrálhattak a spanyol fővárosban, ahol - a műúszókat, műugrókat, s hosszútávúszókat is figyelembe véve - 40 nemzet 813 sportolója küzdött meg az érmekért. Az uszodai medálosztásból 23 ország képviselői vették ki részüket, szemben a 2002-es berlini Eb-vel, ahol is 19 ország reprezentánsai osztoztak a dobogós helyeken. A legeredményesebbnek Ukrajna bizonyult 9 arannyal, 2 ezüsttel és 2 bronzzal, Magyarországnak - Cseh már említett produkciói nyomán - 2 első, Risztov Éva 400 m vegyesen nyújtott alakítása révén 1 második, a 4x100 méteres férfi vegyesváltó, továbbá a 100 és 200 m mellen remeklő Bodor Richárd jóvoltából három harmadik hely jutott.

Rekordot döntött a nemzetközi sportsajtó érdeklődése is, mivel 450-nél is többen tudósítottak a madridi vízi fesztiválról. A LEN hírleveléből kitűnik, hogy a szervezet bizonyos reformokra készül a részben kedvezőtlen spanyolországi tapasztalatok miatt. Jelesül a jövőben, a leendő színhelyek odaítélésekor csakis olyan település lehetne Eb gazdája, ahol van fedett uszoda, mivel a madridi nyitott létesítményben - az ibériai félszigeten amúgy ilyen tájt rendkívül ritka - mostoha időjárás olykor viszontagságossá tette a versenyzést. Hasonlóképpen vita tárgya a hosszútávúszók Eb-programjának időpontja, mivel a nyílt vízi viadalok megrendezése csaknem lehetetlenné vált a májusi "fagyban", a maratoni távúszásra hőfoka miatt gyakorlatilag alkalmatlan közegben. Szó van arról, hogy a hosszútávúszók 5, 10 és 25 kilométeres Európa-bajnoki vetélkedését esetleg később, melegebb hónapokban, s jóval "emberbarátibb" vízben rendeznék meg.

A LEN égisze alatt a következő, 28. úszó Európa-bajnokságnak 2006-ban Budapest ad otthont, július végén, augusztus elején, s míg az úszók, műugrók és műúszók a margitszigeti Hajós Alfréd-uszodában viaskodnak majd, addig a maratonisták versenyeire alighanem a Balatonon kerül sor.