Vágólapra másolva!
Moszkvában, a Petroszjan-emlékverseny első fordulójában a hat nemzet sakkozóiból összeállított világválogatott 3,5-2,5 arányú győzelmet ért el a világnagyságokkal is megerősített örmény csapattal szemben. A világranglistát vezető orosz exvilágbajnok, Garri Kaszparov nyert, Lékó Péter remizett az angol Michael Adams ellen. A világválogatottból az indiai exvilágbajnok, Viswanathan Anand és az orosz Peter Szvidler győzött.

A sakkozás kilencedik világbajnoka, Tigran Petroszjan születésének 75. évfordulójára rendezett hattáblás mérkőzés első fordulója előtt az exvilágbajnokot, Viswanathan Anandot ünnepelték. Az indiai nagymester a szakírók, nagymesterek szavazatai alapján a múlt évben aratott sikereiért vehette át az Oscar-díjat. Anandot immár harmadszor választották az esztendő legjobbjának, s az ünnepség nem zavarta meg a világválogatott szupersztárját, 2,5-2,5-ös állásnál az ő győzelme jelentette a világválogatott egypontos nyerését.

Az anyai ágon örmény származású, a világranglistát vezető Garri Kaszparov vezetéshez juttatta csapatát. A holland Van Wely ellen az orosz exvilágbajnok nem bocsátkozott a szicíliai védelem Szvesnyikov változatában elméleti vitába, hanem az angol megnyitásba terelte a játszmát. Kaszparov előnyösebb állásban a 29. lépésben minőséget áldozott, maga sem gondolta, hogy csak négyet kellett húznia, s máris fogadhatta a nagyot hibázó holland Loek Van Wely gratulációját.

Lékó Péter és Michael Adams óvatosabban játszott a spanyol megnyitásban, nagymesterünk nem vállalt semmiféle kockázatot, s viszonylag korán megosztoztak a ponton. Hasonlóan békés mederben zajlott a másik spanyolos csata, Akopjan sem tudta feltörni Vallejo Pons állását. Három játszmában kiélezett csata dúlt, érdekes elméleti párharcokat kísérhettünk nyomon az internetes közvetítés segítségével.

Az izraeli színekben játszó Borisz Gelfand az 55 éves korában elhunyt Tigran Petroszjan legkedvesebb tanítványa volt. A híres mester a pozíciós játékvezetés híve volt, Gelfand azonban bátran vállalja a szicíliai védelem bonyolult változatait. Korántsem kell félteni a négyszeres orosz bajnokot, Peter Szvidlert, ő sem ijed meg a saját árnyékától, így érdekesen alakult összecsapásuk a szicíliai védelem Najdorf változatában. Világos fenyegetően vonult fel a sötét király ellen, ezt Gelfand minőségáldozattal próbálta ellensúlyozni. A bonyodalmak futóvégjátékra egyszerűsödtek, ahol Szvidler szabadgyalogja eldöntötte a pont sorsát.

Rafael Vaganjan és Sambat Lputjan a francia védelem elkötelezett hívei, de más-más változatban csatáztak. A csapatmérkőzés doyenje, az 52 éves Vaganjan a 6...Fa5-ös variban már szép sikereket könyvelhetett el, de természetesen érték nagy csalódások is. A világválogatott legfiatalabb tagja, a 21 éves Etienne Bacrot már-már felülkerekedett, de a rutinos róka a legjobb pillanatban leáldozta vezérét, és aktív bástyáival tartotta az egyensúlyt.

Árgus szemek figyelték a forduló végeredményét eldöntő Anand - Lputjan játszmát. Az indiai exvilágbajnok szokásához híven hihetetlen gyorsasággal húzott, míg örmény ellenfelének meggyűlt a baja a gondolkodási idővel. A taktikai csata bástyavégjátékra egyszerűsödött, Anand második gyalogelőnyét is megszerezte, s nyerése a az egypontos győzelmet jelentette.

Első forduló:
Örményország - Világválogatott 2,5 - 3,5
Kaszparov (2813) - Van Wely (holland, 2651) 1 - 0 (Angol megnyitás, 33)
Anand (indiai, 2774) - Lputjan (2634) 1 - 0 (Francia védelem, 61)
Szvidler (orosz, 2733) - Gelfand (2714) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 52)
Lékó Péter (2741) - Adams (angol, 2731) döntetlen (Spanyol megnyitás, 24)
Akopjan (2689) - Vallejo Pons (spanyol, 2666) döntetlen (Spanyol megnyitás, 32)
Bacrot (francia, 2675) - Vaganjan (2639) döntetlen (Francia védelem, 34)