Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) immár hivatalosan is doppingolással vádolja a 100 m-es férfi síkfutás világcsúcstartóját, Tim Montgomeryt, és kezdeményezi, hogy örökre tiltsák el a versenyzéstől.

Az AP amerikai hírügynökség információi szerint a 9.78 mp-ces rekordot két éve felállító sprinter szerdán kapta kézhez a USADA levelét, amelyben a vád részletes leírása és az ügynökség által kért büntetés szerepel.

A levél tartalmáról a USADA nem adott felvilágosítást, azt ugyanakkor elismerte, több atlétát értesített arról, hogy doppingolással vádolja, méghozzá a THG-t kifejlesztő BALCO laboratórium elleni szövetségi nyomozás alapján.

Montgomery ügyvédei szintén szűkszavúan nyilatkoztak, elsősorban azt hangoztatva, hogy védencük szervezetében tiltott anyagot nem találtak, ezért úgy vélik, az eljárás célja a lejáratás.

A háromszoros olimpiai bajnok, Marion Jones párja és három másik atléta, Michelle Collins, Alvin Harrison és Christy Gaines a hónap elején értesült arról, hogy doppingolással gyanúsítják őket.

Most a világrekorder mellett Collinsnak, a 200 m 2003-as fedett pályás világbajnokának ügyvédje is elismerte, hogy megkapták a konkrét vádat tartalmazó levelet, ugyanakkor a 400 méteren olimpiai ezüstérmes Harrison, valamint a váltóban ötkarikás aranyérmes Gaines jogi képviselői nem kívántak az ügyben nyilatkozni.

A hét elején a Los Angeles Times arról számolt be: az USADA azzal vádolja Montgomeryt, hogy különféle tiltott teljesítménynövelő szerekből álló "koktélt" használt. Marion Jones szintén belekeveredett a THG-ügybe, ám őt a USADA nem vádolja doppingolással.