Vágólapra másolva!
A brit Greg Rusedski diadalmaskodott a newporti tornán, ezzel karrierje során tizennegyedik tornagyőzelmét aratta.

Rusedski több mint egy év után játszott ismét döntőt, ahol a német Popp volt az ellenfele. Egyik játékos sem vesztette el az adogatását, így mindkét játszma rövidítésben dőlt el, ahol a vízfakasztó szerváiról híres brit koncentrált jobban. Az elsőben 5-5-ös állásnál egy fonákröptével, majd egy ásszal fordította maga javára az állást, a második tie-break jóval simább volt, 6-2 után Popp a hálóba püfölt egy fonákütést, ezzel Rusedski 1993 után ismét megnyerte a Rhode Island-i tornát.

Rusedskit, aki az aktív játékosok a legtöbb (szám szerint 78) meccset nyerte fűvön, márciusban doppingolással vádolták, így most úgy érzi, bizonyított azoknak, akik azt tanácsolták, hogy vonuljon vissza. "A kritikusaim állandóan azt szajkózták, hogy abba kéne hagynom a játékot, szerencsére nem hallgattam rájuk, és örülök, hogy jól döntöttem. Nagyon rosszul sikerült az elmúlt két évem, de ez a győzelem lehet az újabb fellendülés kezdete" - nyilatkozta optimistán a brit, aki jubileumi huszonötödik döntőjét győzelemmel ünnepelte.

ATP-torna, Newport (380 000 dollár, fű), döntő:
Rusedski (brit) - Popp (német, 7.) 7:6 (7-5), 7:6 (7-2)

[origo]

Az eső miatt hétfőre halasztott mérkőzésen Mariano Zabaleta három játszmában legyőzte a Roland Garros-győztes Gaston Gaudiót, és ezzel megvédte címét Bastadban.

Mindössze a második alkalom volt a torna történetében, hogy a finálét elhalasztották, első alkalommal 1981-ben Thierry Tulasne legyőzte Anders Jarrydot. Ezúttal két honfitárs mérkőzött meg egymással (ez volt a kilencedik torna, ahol argentin házidöntőt rendeztek), és végül a talán esélytelenebbnek tartott Zabaletat örülhetett, aki így a nyolcadik játékos lett, aki egymást követő években diadalmaskodott a svédországi versenyen. Gaudio nemcsak a finálét vesztette el, egyben megszakadt a 13 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata is.

ATP-torna, Bastad (375 750 euró, salak), döntő:
Zabaleta (argentin, 8.) - Gaudio (argentin, 2.) 6:1, 4:6, 7:6 (7-4)

Az argentin Guillermo Canas bejutott a 615 ezer dollár összdíjazású stuttgarti torna második fordulójába, miután két játszmában legyőzte a belga Dick Normant.

Érdekesebb eredmények az 1. fordulóból:
Canas (argentin) - Norman (belga) 6:0, 7:5
Gasquet (francia) - Boutter (francia) 6:2, 6:4
Stepanek (cseh) - Guzman (argentin) 7:6 (7-4), 6:3

[origo]