Vágólapra másolva!
A japán bevándorlási hivatal őrizetbe vettet Bobby Fischer volt sakkvilágbajnokot a tokiói Narita nemzetközi repülőtéren. Fischert az amerikai hatóságok azért körözik, mert a Jugoszlávia ellen hozott nemzetközi intézkedéseket megszegve részt vett egy sakkmérkőzésen.

Az Aszahi Simbun nevű napilap névtelen forrásokat idézve beszámolt arról, hogy a 61 éves nagymestert bevándorlási törvények megsértésének alapos gyanúja miatt vették őrizetbe, és a hatóságok ki akarják adni az Egyesült Államoknak. A tokiói amerikai nagykövetség értesült Fischer ügyéről, de további információkat nem közölt.

Fischer 15 esztendősen lett nemzetközi nagymester, 1972-től 1975-ig birtokolta a világbajnoki címet, ekkor azonban elveszítette, mert nem állt ki megvédeni, ugyanis igényei elfogadhatatlannak bizonyultak a Nemzetközi Sakkszövetség számára.

1992-ben egy nagy nyilvánosságot kapott mérkőzést játszott Belgrádban egy másik exvilágbajnok, Borisz Szpasszkij ellen, amelyet meg is nyert, ezért 3,35 millió dollárt kapott.

Az amerikai kormány azzal vádolja a sakkozót, hogy megsértette a Jugoszlávia elleni ENSZ-szankciókat.