Társoldalunk:

Csonttörőék gőzerővel csábítják Hamedet

A Felix-Promotion 250 ezer dollárt (azaz több mint 50 millió forintot) ajánl az egykori pehelysúlyú bajnok Naseem Hamednek, amennyiben hajlandó ősszel a kétszeres kisvilágbajnok Nagy János ellen visszatérni a szorítóba.

A Nagy Jánost foglalkoztató Felix-Promotion vezetője, Rácz Félix már februárban felvette a kapcsolatot Hamed menedzsmentjével, ennek ellenére a Prince Promotion képviselője  a minap úgy nyilatkozott, mostanáig nem kaptak olyan ajánlatot, amely felkeltette volna a visszatérését már több mint két éve halogató "Herceg" érdeklődését.

A brit bokszoló nevében nyilatkozó illetékes ugyan megemlítette a sajtóban, hogy megkereste őket a Felix, ám úgy fogalmazott: "Nem láttak elegendő garanciát arra, hogy az összeget megkapják, hivatkozva arra, hogy előfordult már az, hogy a Kelet-Európában fellépő ökölvívók pénzdíjai nem kerültek kifizetésre a szervező által."

Ezért Rácz Félix - a nemzetközi nyilvánosság előtt - ismételten megtette ajánlatát, mely a bokszvilágban szokatlan biztosítékot tartalmaz - olvasható a Felix-Promotion honlapján.

A magyar istálló 250 ezer dollárt kínál Hamednak, hogy ősszel, Magyarországon megküzdjön "Csonttörővel" a WBO és a WBA interkontinentális öveiért. A Felix vezetése a teljes összeget a megegyezést követő 72 órán belül letétbe helyezné annál az angol ügyvédi irodánál, melyet a Prince Promotion megnevez. Ráczék szerint ez az összeg nagyobb volumenű, mint amit az Universum vezetése szánt volna a Naseem Hamed - Kovács István világbajnoki összecsapás rendezési jogáért.

Rácz Félix azt szeretné elérni a nyilvános ajánlattétellel, hogy Hamedék ne bújhassanak ki az egyértelmű állásfoglalás alól. Pozitív válasz esetén azonnal megkezdődnének a tárgyalások az összecsapás részleteiről. Megegyezés esetén az eseményt a TV2 közvetíti.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK